Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Határ Győző: Életút

volt probléma, hogy nagypolgári apartmanokban pompás lakrészt biztosítsak magamnak, ahol - jó pénzért - mindjárt szemethunyós-megértőbb volt a szállásadó Nagyságos vagy Méltóságos Asszony is (soha nem mulasztották el, hogy „pillanatnyi pénzzavar áthidalásának” tüntessék fel a lakrészkiadást); azután meg arra is egyre kevésbé szorultam rá, hogy utcáról, aszfalt- betyárkodással korbácsoljam díványra alkalmi szeretőimet, az ajándékokkal- kedveskedéssel magamhoz édesgetett titkárnők, a hivatalfolyosókon felcsípett unatkozó úrihölgyek már nem szúrtak annyira szemet s értették a módját hogyan kell tapintatosan fel- s besurranni hozzám. És volt hely bőven a könyvtárnak; mert gondolhatod, a miniszteri dohányzóterem kegyelmesék palotavillájában nem az utolsó „fejedelmi lakrész” volt, amit felhajszoltam, amilyen térmániás voltam s vagyok azóta is; négy-öt ilyen otthonról is beszámolhatnék, az egyik pl. a Batthyány-örökmécs tőszomszédságában volt egy hérpalazzo második emeletén, sarokerkélyéről három középületre láttam (s egy keskeny sávon a Dunára is); ha körülnéztem, falburkolatos 90 m2 nézett rám s a falba épített könyvtárszekrény, amelynek polcait szaporodó könyvtáram csak alig töltötte meg KL No ládd, ha egy-két szót szólnál arról, hogy miért és honnan ez a különös többes szám. „Könyvtáraid”: hát hány volt?

Jaj, Lorcsikám. Szívem szakad. Jó is, hogy nincs - mert ha mind együtt volna, ma 30 ezer kötet fölött járnánk. Amit ebben a házban látsz, az az ötödik könyvtáram. Az első elveszett első lebukásommal 1943 májusában. A második könyvtár belezuhant a második világháború tűzkatlanába s ottpusztult. A harmadik könyvtáram elveszett második lebukásom alkalmával, amikor 1949 karácsonya és ’50 szilvesztere közt külföldre akartam szökni; alighogy előkerültem a börtönből, nekiláttam negyedik könyvtáram gyűjtésének, de ez a negyedik is elveszett, amikor Nyugatra távoztam. A legértékesebb kiadványaimat jövetele előtt elhordta tőle testi-lelki jó barátom, Vajda Endre, azzal, hogy majd értékesíti. Valószínűleg azzal a titkos gondolattal, hogy megőrzi nekem, ha egyszer repatriálok. Nem ő volt az egyetlen ilyen fura bogár, aki amellett, hogy aktív irodalmár volt, azzal is kereskedett: könyvekkel. Végh György barátom, a költő, aki cselédszobákban húzta meg magát, abból fizette lakbérét - a könyvekből, amelyekkel házalt. „Raktára” teljesen elborította a parányi szobát (a Kruspér utcában, ha jól emlékszem) s a díványformán végigrakott könyveket takarókkal leterítve: hol is hálha- tott-szerelmeskedhetett volna egyebütt. De Vajda Endre komolyabb, rendszeresebb alapon művelte: ritkaságokkal kereskedett gyűjtőknek s lakásában egy szoba könyvtári polcokkal sűrűn telerakott könyvtár volt; el is árulta egyszer titkon melengetett álmát - hogy egyszer, ha majd vége lesz a kommunizmusnak, könyvkereskedést nyit.

Erre, amit most itt látsz, nem vagyok mint a tízezer kötetére büszke, mert róváncsolásnál meglehet, hogy a felét kidobnám; csak hát - könyvet égetni, könyvet kidobni nem visz rá a lélek s így aztán tömérdek rám parkolt érdektelen kiadványnak megkegyelmezek. Igaz, ami itt elöl van a dolgozóban, az csupa kéziszerszám s ritkaságaimra büszke vagyok: ez az ötödik könyvtáram, de erősen remélem, hogy ezúttal fordítva lesz: nem én fogom elveszíteni - a könyvtár fogja, gazdáját.

397