Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (regényrészlet)

vagy rá, elmondhatom. Bár már a múltkor magyaráztam, milyen kevéssé feltámasztható az, ami volt. Nem emlékszel rá? Dehogyis nem, helyesebben lehet, hogy felejteni is sokat felejtettem belőle, a legnagyobb baj azonban a hangulattal van. Hogyan emelhető ki a jelen hangulatából a múlt hangulata: Egy ötven év előtti várakozás izgalma. Régen elrobogott vonatok indulásának a felidézése? Olyan, mintha mese lenne? Körülbelül. Annál is inkább, mert a vonatát csilingelő szánnal folytatódik. Szán visz fel a hegygerincre, fel, a legmagasabban fekvő fogadóig. Mindenütt hó, pedig május közepe van. Kétcsövű puska a kocsis mellett. Farkascsorda kíséri a szán nyomát. Közel vannak? Hát bizony elég közel. Féltél? Nem féltem, szerelmes voltam. Aki szerelmes, nem fél. Te félsz? Én nem, de itt nincsenek farkasok. Egértől se féltél volna? Az is szaladt a szán után? Nem, az a fogadói szoba egérlyukából bújt elő. Megpróbáltuk kiönteni, mint az ürgét, de mindössze az alattunk lakó mennyezetét áztattuk el, méghozzá olyan eredniényesen, hogy a legrosszabb pillanatban kénytelen volt ránk kopogtatni. És? Másra nem emlékszem. Talán néhány mondatfoszlányra. De azokat lehet, hogy nem is akkor, hanem a mostani gondolataimmal szálaztam össze. Mire gondolsz? Arra, hogy mindig Kolumbusz és Don Quijote szerettem volna lenni. Egyszerre mind a kettő. Főleg az utóbbi. Igen, főleg az utóbbi, mert ahhoz már semmi rosszat nem lehet hozzátenni. 0 annyi, amennyit az író kitalált róla. Vagy amennyit te képzelsz felőle. Kolum- busszal nem így van? Vele nem. Róla még utólag is sok rossz kiderülhet, azonkívül, amit úgyis tud az ember. A lényegen talán ez sem változtat, mert a lényeg nem is ő. Nem a természete, nem az esendősége, hanem az elhatározás, amely útra mer kelni egy ismeretlen óceánon. Mi ugye merünk? Nagyon széles az az óceán. De már nem ismeretlen. Majdnem teljesen ismeretlen. Hiába próbállak arra a szánra ültetni, az egy utolérhetetlen szán és te is más vagy, fogalmam sincs, hogy veled hová érek. Talán a fogadóig se, megesznek a farkasok. Nem esznek meg. Vagy kiderül, hogy nem szeretsz eléggé, és erről nem tehetsz, mert hiszen ki ismeri teljesen leendő önmagát? Tizenhat évesen meg különösen kétséges ez az ismeret. Annyit tudok, csak téged szeretlek, s ez untig elég. Hátha csak kitaláltál magadnak egy érzelmet, hídként, amely továbbvisz, amelyen az unalmas iskolaév kalandra változtatható. Amelyen átmenetileg az öregség eddig tisztelt, félt vagy megvetett különössége is vonzó. Aki szeretetre vágyó kis állatként megsimogatható, akárcsak a kiskutyád, a papagájod, az ebihalaidról nem is szólva, bár azok kevésbé cirógathatok.

Csenge mosolyog. Vajon mire gondol? Mire gondolsz Csenge? Úgyse találod ki. Ez is baj, baj, hogy nem tudni, mire gondol a másik. Találgathatsz. Nem találgatok, szabad a gazda. Arra gondoltam, nem ülök arra a szánra. Miért nem? Mert igazad van, ne legyen visszafelé se hűtlen az ember. Nem igaz, nem erre gondolt. Ezt ki mondja? Alighanem Szalámi Joe meg a kétség, hátha Csenge is hazudik, megjátssza magát. Bakfis fejjel nem bűn. A rajongó szerepét játssza, közben ördög tudja, milyen fortélyokon töri a fejét. Talán nem kellene Jóéra hallgatni. Mert az ő közbeszólásaitól a rövid öröm is megkeseredik. A tapintás is? Az nem. Annak kell örülni, ami van. Ha Csenge nem az, amilyennek elhitetné magát, csökkenti ez a pillanatnyi érintés melegét? Aligha. Te mire gondolsz? Elmondhatatlan. Minden elmondható, máris mondod, hiszen hol a fejed rázod, hol elhúzod a szádat. Igen, csakhogy a gondolatok néha nem szavakkal, hanem gyorsírásjelekkel, hieroglifákkal, morzefények391