Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Lőrinczy Huba: Tragikomédia és szatírjáték: egy polgárcsalád alkonya - Márai Sándor: Az igazi - Judit - és az utóhang
odaadja, szívét semminek sem (Az igazi: 162.). „A kenyérről írt, meg a borról...” (!), szerelmese volt a magyar nyelvnek, s „enyhén kapatos” állapotában is a Kosztolányi által legszebbnek vélt szavaink némelyikét kiáltozta: kard, gyöngy, hattyú... (Judit... és az utóhang: 91., 118-120.). Ez a jelképes és különc figura viszont nemcsak Karinthy- hoz s Kosztolányihoz hasonlít: modellt állt neki maga a szerző is, belegyúrván hősébe a saját életéből markolt tényeket, kölcsönözvén néki személyiségjegyeket csakúgy, mint gondolatokat. Csupán néhány bizonyítékot említve: Lázár külseje, viselkedése, magányossága, lelki és valóságos emigrációja, féltett bibliotékájának pusztulása mind-mind Márait idézi. O is olvas a bombázások közepett, ő is hisz, ameddig lehet, az értelem mindenhatóságában, hogy aztán, látva az állati ösztönök diadalmát, már csak önmaga megváltoztatásával törődjék, s mániákus rendtartással védekezzék a világban elúrho- dó káosz ellen. Akár „szülője”, ő sem bízik a forradalmak, rendszerváltások üdvözítő voltában, hozzá hasonlóan vélekedik a kispolgár s a bűn kapcsolatáról, prófétálja a bolsevista rémuralom eljövetelét, s „... gyanakodva hallgatott, amikor az emberek ha- zafiságról beszéltek”, mert „Az 6 számára a haza csak a magyar nyelv volt” (vö.: Judit... és az utóhang: 103., 106—116., 119-122.). Folytathatnék még, ám elég. Lázár, a homályos tükrökben bujdokló fantomalak hovatovább főszereplővé, kulcsfigurává növekszik, s - köszönhetőn modelljeinek, nemkülönben Márai személyes érdekeltségének - bonyolultabb, izgalmasabb teremtménye a dilógiának, mint barátja, „megfigyeltje”, Péter, jóllehet az utóbbi is hasonmásféle. Neki „adományozza” a szerző családjának s Matzner Ilonával kötött házasságának stilizált históriáját, gyermeküknek korai halálát stb. Lázár és Péter: Márai „két” arca, „két” élete, lénye dichotómiájának megtestesülése. Túl azon, hogy harmadmagával beköltözött egy regényhősbe, Kosztolányi más minőségben is jelen van e két könyv lapjain: az Édes Anna ihlető példájával. Márai a Csutora írásakor is erősen kötődött már e remekléshez (lásd erről elemzésünket: Életünk, 1992/7. 770-774.), s a kapcsolat - bár a dilógia mélyvilágában rejtezik — ezúttal is tagadhatatlan. Sem az Édes Anna, sem Az igazi és folytatása nem cselédregény, mégis központi szerephez jut bennük a lázadó cseléd, ki magánál nagyobb erők hordozója s médiuma. Édes Anna — Áldozó Judit: már e különös csengésű nevek is egymásra mutatnak. Viselőik az induláskor egyaránt ösztönlények, s jelzi titkos rokonságukat heves viszolygásuk az uruk lakását belengő kámfor-, illetve szénaszagtól (Édes Anna, Bp., 1967. 61. — Judit... és az utóhang: 28., 30-31.), hogy aztán útjaik szétváljanak, de épp látványos különbözésükkel továbbra is összetartozzanak. Érzelmi kifosztott lesz egyikük - másikuk érzelmi kifosztó; szeretetet sóvárog egyikük - másikukból kiég a szeretet. Kosztolányi művében az öntudatlanságig együgyű Anna gyilkossággal fizet léte reménytelenségéért, eltiport vágyaiért, s tette - akár élete és lénye - merőben ösztönös, Márai könyveiben az öntudatossá fejlődő Judit szerelmi „osztályharccal” áll bosszút hosszú alávetettségéért, s tette hideg fővel kivitelezett vállalkozás. Függetlenül ez utóbbi hősnő átmeneti karrieijétöl (sőt, éppen ezzel is!) mindkét szerző alkotása láttatja s nyomatékkai tételezi a társadalmi válaszfalak lebonthatatlanságát, a születéskor elrendelt szerepek végzetszerűségét (Édes Anna: 93-94., 97-102., 168., 189. stb.- Az igazi: 191-194., 214. stb. — Judit... és az utóhang: 47-48., 51-54. stb.). Nincs átjárás, „anyagcsere”, valódi megértés a „lenti” és a „fenti” kultúra, a génekben őrzött hagyományok között. A valódi gazdagság — ezt már csak Márai szövege hangsúlyozza- ugyanúgy egyszer s mindenkorra adott s meghatározott „állapot”, akár a szegénység; a magatartás, a mentalitás, a műveltség, Lázár szavával: a „reflexek” kifürkészhetetlen, épp ezért megoszthatatlan, elsajátíthatatlan titka. Az igazi úr lecsúszottan is úr, a cseléd pedig nagyságos asszonnyá folkapaszkodottan is cseléd marad (Judit... és az utóhang: 40., 48-49., 51-54., 123-126. stb.). Bízvást állíthatjuk: Márai két könyve - bár más vetületben szemléli és szemlélteti - továbbgondolja és kiegészíti az Édes Anna-problematikát, s az összefüggések láttán csakis fájlalhatjuk, hogy a „tanítvány” produkciója ezúttal nem vetekedhet a mesterével. A még tán Kosztolányinál is nagyobb példa és ihlető azonban föltétlenül Thomas 343
