Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Sándor Iván: Az ideologizálástól a fragmentálódásig - A Bánk bán recepciójának egy fejezete

tani, mert a Bánk-előadás akkor már merev, átideologizált forma volt, viszont egy évtized múltán az új bemutatón már más játszotta a címszerepet.)

VALAMI MÁSNAK KELL JÖNNIE

Az 1962-es bemutatónak (rendező: Major Tamás, Bánk bán: Kállai Ferenc) sokkal nagyobb a jelentősége, mint amennyi belőle tudatosodott. Az már feszítőén érezhető volt, hogy valami másnak kell jönni, annyira, elmerevedett, működésképtelen volt a Bánk bán színpadi masinériája, lejárt, dogmatikus, silány az elméleti megközelítése. Az ezerkilencszázötvenhatos történelmi robbanás a tájkép ideologizált mezőjén is átrendezéseket hozott. A kérdés csak az volt, hogy honnan indul el a megújulás, az irodalomelmélet, a napi kritika vagy közvetlenül a színpad felől.

A változást a színházi előadás hozta. Volt ennek egy általánosabb és volt egy véletlenszerűbb indítéka. 1957-től, mintegy másfél évtizedes szünet után, a magyar színpad újra játszhatta a modem nyugati drámairodalom legjobb műveit. De ezek a művek a korábbi játékfelfogással, színészi eszközrendszerrel interpretálhatatlanok voltak. A szemlélet, a stílusváltás kikerülhetetlen volt, és ugyan vontatottan, rapszodikusan, egyenetlenül ment végbe néhány év alatt, azonban mégis elszakadt végre a két világháború közötti klasszicizáló felfogástól, s a korábban némileg korszerűbb, ám időközben ugyancsak avíttá kövesedö „társalgási játékstílustól”, amelynek főképpen a Vígszínház adott otthont. Az eklektikus színjátszás formái-eszközei, rendezői nézőpontjai jellemezték ekkor a színjátszást. Valamin túljutott, de a zavar teljes volt, az új stílusok átfogó elrendező-kifejező formái még nem jelentek meg.

Ebbe a kavargásba hozta be Major Tamás a brechti színház stíluselemeit. Brechtet korábban GellértEndre (A szecsuáni jólélek) és Pártos Géza (Kurázsi mama) rendezett, azonban egyikük sem azzal a szándékkal, hogy színházi stílusfordulatot erőszakoljon ki. Major, aki pályaválságainak legmélyebb pontjairól is ki tudta vágni magát az új divatok iránti imponáló érzékenységével, s alkatának művészi fogékonyságával (amelynek jóvoltából a divatok karrierérdekei szerinti felhasználásánál mélyebben értette meg és használta fel az új formákat) jókor nyúlt Brechthez. Még az sem okozott számára problémát, hogy a korábbi klasszicizáló, majd „sztanyiszlavszkijosan realista” játékfelfogásra erőszakolja rá a brechti színpad elemeit. Az eredmény egy (a korszak stíluskavargásán belül) másféle eklektika lett, azonban elég szerencsésen érvényesült két olyan elem, amely hiányzott az egész színjátszásnak még akkor is irányt mutató „nemzetis” játékstílusból. Az egyik a gondolatok színészi megjelenítése, a másik a száraz és éles eszközök-hangok alkalmazása. Néhány próbálkozás után Brecht Coriolánusának előadásában próbálta ki Major ennek a stílusfordulatnak - kétségtelenül merész és eredménytelenségeivel is az állóvizet megmozgató előadás volt - a lehetőségeit. Ennek a törekvésnek a hullámain rendezte meg az új Bánk bánt Kállai Ferenccel a címszerepben, miután Coriolánusként már „bepróbálta” őt.

A hatás több volt, mint megrázó. A kritika megdöbbent. Magam is részt vettem a kritikai fogadtatásban (nem recenzióval, hanem a feltámadt vihart követő eszmecserében), s még ma is úgy gondolom, hogy a színházi kritikának sikerült alulmúlnia magát. Nem azért, mert nem lelkesedett a nagyon is felemás eredményért. Azért, mert észre sem vette, hogy valójában több évtizede (ha nem egy évszázada) megmerevedett nézőpontok kimozdítási szándéka jellemezte a vállalkozást. A kérdést persze (akkor még) mindannyian a játékstílus felől közelítettük meg és nem merültek fel azok a rétegek, amelyek a múlt század harmincas éveitől elfedték a Bánk bán valódi szövegét és lényegét. De ha a játékstílus felöl is - ma már tudható - forradalom indult el, aminek voltak (a) az előadásban máris megjelenő eredményei; (b) az előadásban máris tetten- érhető tévedései; (c) hosszabb távra mutató konzekvenciái.

Kállai töprengő, visszafogott, éleseszű, kemény Bánk volt. Minden patétikus vo324