Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Sándor Iván: Az ideologizálástól a fragmentálódásig - A Bánk bán recepciójának egy fejezete
SÁNDOR IVÁN Az ideologizáltságtól a fragmentálódásig (A BÁNK BÁN RECEPCIÓJÁNAK EGY FEJEZETE)* A FELISMERÉSEK VISSZAVÉTELE 1945-től több mint egy évtizeden át „ugyanazt” fejezték ki a szellemi megközelítések is, a színházi előadások is. Végbement azoknak a nézőpontoknak az átideologizálása, amelyről a Bánk bánt az elmélet, a kritika és a színpad megközelítette. A Nemzeti Színház folytatta a század első évtizedeinek naturalista, majd realista felfogásaitól csak némileg befolyásolt retorikus-patétikus stílust. Ez időben a magyar színjátszásban két felfogás uralkodott: az úgynevezett vígszínházi társalkodó-stílus és a nemzeti színházi klasszikus iskola. Igen elterjedt volt a deklamáló iskola, a romantikus szerepfelfogás. A színházi modernizmus, amelyik Európában akkor már legalább két hullámán túl volt és az avantgárd különböző stílusvariációit is feldolgozta, nem jelent meg a magyar színpadokon. Részben azért, mert a második világháború idején leeresztett politikai sorompók a modern európai drámával együtt az újszerű színházi eljárásokat is távol tartották. Részben azért, mert a frissebb játékfelfogások híveit korábban tönkretette a fasizálódás (Pünkösti Andor Madách Színháza), néhány évvel később pedig a színházakat is uniformizáló államdiktatúra (V<irkonyi Zoltán Művész Színháza). A Nemzeti Színház szilárdan védte a retorikus játékstílust, bár a fiatalok (Gob- ölék, Gábor Miklóséi) új felfogást hoztak az előadásokba. Major Tamás, aki Németh Antal mellett is dolgozott és rendkívül sokoldalú müvészénje nyitott volt a friss áramlatokra is, eleinte kezdeményezte a korszerűbb játékfelfogást, ám abban a pillanatban, amikor nyilvánvalólett az ideológia nyomása, ő volt, aki ennek korlátlanul és féktelenül mindent alárendelt, és erre szorította azokat is, akik a megújulást hozhatták volna. A színészjátszási „stíl” konzerválódott egy már évtizedekkel előbb is klasszicizálónak tekinthető eszköztárral. A Bánk patétikus-romantikus interpretálása kizárta az irodalomtörténet, az esszéírás és a színházi teória közelmúltbeli eredményeinek hasznosítását. A konzervativizmusra telepedett rá az átideologizáltság, és újabb távolító rétegekkel terhelte meg a dráma szövegét. Előtérbe kerültek - előadásokban, recenziókban - a drámának a nemzeti függetlenséget kiemelő rétegei, az elnyomás-szabadság, mint egyedüli drámai ellentétpár. Ez Petur alakjának, de még inkább Tiborc alakjának újabb középpontban állítását jelentette. Tiborc szabadságvágyát könnyű volt a több száz éves feudális hierarchia összeomlásával együttjáró érzelmi-indulati hullámzás és áradás erőterébe vonni. Azonban ez olyan direkt, ideologikus eszközökkel történt, hogy elnyomta a Bánk bán minden más rétegét. Ismétlődött az akkor éppen száz év előtti „kiegyenesítő”, egyszerűsítő szemlélet átrendező hatása. Ezek az értelmezések (ez még az egykori recenziók tükrében is * Sándor Iván Bánk bán-könyve VÉG SEMMISÉG (A százhetven éve fel nem fedezett Bánk bán) címmel a Könyvhétre jelenik meg a Jelenkor Kiadónál. A munka első része a mű áj elemzése, a második része a teljes irodalom- és színháztörténeti recepció elemzése. Az itt közölt rész a rccepcióelemzés befejező fejezete. 322
