Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Lőrincz Zoltán: Az apostolok szomorúak!? - Kisléghy Ádám szombathelyi kiállításáról

Borromei Szent Károly alakja. Az ilyen ráhagyatkozásnak szép és kifejező szimbóluma a Szent térdei alatt található zsámoly-kőszikla, hiszen a hitvalló szentek, a hitvalló művészek nem fövenyre, hanem a kősziklára építenek. Ennek a szemléletnek credója, foglalata a Kálvária című kompozíció. E művével is Kisléghy a régiek bölcsességéhez nyúlik vissza, ahol a minőség és az igazi tartalom túl nő a stílusokon, hogy a „tökéle- tes”-ről tegyen tanúbizonyságot. A festő műveivel, mint a komponista, rímeket hoz léti'e, amibe bele lehet kapaszkodni, amire az egész művet fel lehet építeni.

A festő mindkét korszakában nagy felületekben gondolkozik, mondanivalója mégis tömör, lényegre törő, sőt adott esetben a szimbólumok tömörítésével él. Képei a hitvallások koncentrált tömörségével beszélnek a „való”-ről. Újra és újra felsóhajt a művész, a többet látók türelmetlenségével lázad, majd ismét lecsendesedik, hiszen tudja, nehéz feladat az övé: „O, uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet. Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat. De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.” (JózsefA.: Csöndes estéli zsoltár.)

Hisszük, hogy Kisléghy „képi-fohászai” meghallgattatnak ott fönt és itt idelent. A kiállításlátogatók és a festészet barátai így megtapasztalják egy vívódó alkotóművész Istenről szóló bizonyságtételében a művészet nekünk és rólunk szóló üzenet ízét.

321