Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Lőrincz Zoltán: Az apostolok szomorúak!? - Kisléghy Ádám szombathelyi kiállításáról

a nagy hitvallók közösségébe tagolja a művészt. A megfoghatatlanul áttetsző színezés- mód, a lobogószenvedélyű oltárképek, a kötetlen formaadás és a felfokozott gesztusok mind művészi hitelt kapnak az őszintén átélt festői kifejezésben. A Szent című kom­pozícióján így jelenik meg a földi és égi összevonása, aki kapocs az emberi szféra és Isten világa között, akibe belekapaszkodhatunk, aki utat mutat, aki a nihilből „világító szörétnekké” válik, akivel elértéktelenedett világunkban olyan jó lenne találkozni. Nagy sóhaj ez a kép, vágyódás a színről színre látás valós világába. Ezt a problémakört feszegeti a Poverello (Isten szent bolondja) című kompozíció is, ahol a Szent Ferenc-i prédikáció süket fülekre talált. Az „Éden művelése és őrzése” isteni imperativusa soha nem volt olyan aktuális, mint éppen ma, rémisztőén tér vissza a képen a halálra utaló gázálarcos motívum. A bal oldali elmosódott alak keze már a csontvázat idézi, míg másik kezében lévő lámpással a „világ világosságát” keresi. A kutatásnak és keresés­nek ez a fajtája hatja át a Melkizedek kompozíciót is; Krisztusról, a Melkizedek rendje szerinti főpapról szól: „Te pap vagy örökké, Melkizedek rendje szerint.” (Zsid 7; 17) Az örök értékrendnek ezt a formáját, a soha meg nem változót keresi a művész ezzel kompozíciójával. A meditáló, tépelödő megközelítés egyben ítéletmondás is, amelynek vízióját „A hatodik pecsét feltörése” kompozíció adja meg. „Nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete szörcsuha, a telihold olyan lett, mint a vér, és az ég csillagai lehullottak a földre... az ég is eltűnt, mint egy felgöngyölödő papírtekercs, minden hegy és sziget elmozdult a helyéről.” (Jel 6; 12-14) A táji és architektonikus elemek kavargó drámaisága érzékelteti a prófétai ítéletmondás könyörtelenségét. A bal oldali sejtszerűen megkomponált barlangomamensek a vízió folytatásai. „A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek, a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok 319

Next

/
Thumbnails
Contents