Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
gatva, kifakad.) Ha kellettél a Mindenhatónak, nekem ne kellenél? ULRIKE (megértőén) A fájdalom másmás alakot ölt. A gőg maszkja mögött könnyebben elviselhető. (Kérlelően fordul a költőhöz.) De sorsom miért ijeszt s csábít elviselni, hogy lényem, mely a tökély tisztaságával ragyog fel a goethei tükörben, árnyékba rejtse gátlásaimat? Valahányszor elragadtatásától megszépülök, magányomban mindannyiszor lelkifurdalástól csúfítottan, megszégyenülten állok. GOETHE Jól értettem? Te önnön fogyatékosságaid miatt habozol? Az üresség gyötrelme nem csupán a testé lehet? HERCEG (lép ki a teraszra) Ó, pardon! Megint zavarok. ULRIKE (mint aki most tért magához) Jaj, estebédre megterítettek-e? Mily gondatlan vendéglátó vagyok! HERCEG Egy nagy ember a kegyed gondja most. Egy nagy étvágyú, nagy ember, igaz. (Most veszi szemügyre a tépett kedélyű, összeaszottan megába roskadó Goethét.) Hogy érzi magát, barátom? GOETHE (sokára) Mint aki valamit leránt. (Szinte csak sóhaj szerűen.) A sas szárnyán hurok. HERCEG (bizalmas suttogással) A kettőjük ügyében volna egy ajánlatom. Persze nem itt. ULRIKE (éretten) Mondhatja bátran. Hátha segít még. HERCEG Weimarban, ígérem, szépen berendezett lakocska várja önöket. És hát... tetemes járadék... (Kínos zavarral.) De ezt már Frau von Levet- zow-val óhajtanám megbeszélni. GOETHE (megértő, torz vigyorral) Arra a - biztos! - eshetőségre, ha sokkal előbb patkolok el, mint... ULRIKE (gyengéden tapasztja tenyerét az öreg szájára) Csitt. GOETHE (kézcsókkal teszi szabaddá ajkát) A dombról úgyis visszadöng a fenyő zuhanása. Kérdezzétek csak meg a favágókat. HERCEG (elmélázva) A királyfenyőé különösen. (Szinte dühös, kijózanító szellemességgel.) Csakhogy mi nem szoktunk más favágást hallgatni, csak a muzsikusbarátját, Zeitért, amikor zongorához ül... Látom, senki sem nevet. FRAU von LEVETZOW (lepi meg őket, negédes vigyorral) Tálalva van. Kitalálhatják, mit főztem. GOETHE (csípősen) Kezdettől fogva nem volt titok. HERCEG (a hölgy elé lépve) Lett volna egy áthidaló megoldásom. FRAU von LEVETZOW (szeme bizalmatlanul villan meg) Arra vonatkozóan, amiről beszélgettünk? (A herceg bólint.) Majd legközelebb. (A lányára nézve, szinte szuggerálja.) Ulrikének félős, hogy valami komolyabb betegsége van. (Hadarva.) Az orvos attól tart, hogy járványos. Úgyhogy még ma délután hazautazunk. (Már fordul is sietve.) Nem tudom, lesz-e időnk becsomagolni. ULRIKE (fojtott indulattal) Úgyis tudják, hogy nem igaz. (Anyja megtorpan, ellenségesen néz szembe lányával. Ulrike panaszosan tör ki.) Miért akar engem mindenki meggyötörni? FRAU von LEVETZOW Te kis mimóza! ULRIKE (egzaltáltan) Kérem, könyör- gök hagyjanak magunkra! FRAU von LEVETZOW A tulajdon anyjában is ellenséget lát. (A férfiakra pillantva.) Talán azoknak van igazuk, akik megjósolták, hogy még apáca lesz belőle. (Várja a hatást.) ULRIKE (erőtlenül pillant anyjára) Legalább ma megtehette volna...! (Odamegy Goethéhez és megfogja a kezét. Frau von Levetzow ingerülten kiviharzik.) ULRIKE (feldúltan) Féijhez megyek önhöz, ha ezzel használhatok az életének, mely... HERCEG Na, végre. Ezt vártuk. GOETHE (megütközve pillant a hercegre) Az áldozatot?... (A lányhoz.) A maga lelke mire vágyik? ULRIKE Békére. GOETHE „Isten békéjére”. (A herceg felé, suttogva.) Ezt már ismerem. (Látszólag megértőén néz a lányra.) Hogy összhangba tudjon kerülni 24
