Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Bogdán László: Az elmaradt párbaj (novella)

dehát forradalmárok voltunk, vagyunk és leszünk mindahányan, sajnos nem egyszerre s nem mindég akkor, amikor ez némi kockázattal is jár!...)

Az első felest - kisüstit isznak természetesen mi mást ihatnának, jóféle barackpálinkát - követi a második, s ezt a harmadik; ez már egész, hiszen ahogy Csöröge kihangsúlyozza, nem vagyunk mink ügyvédek, egy komám, hogy felekkel foglalkozzunk. Ezután a kocsmárosné fel lesz szólítva, valami egészséges székely embereknek való tojásrántotta elkészítésére, mintha csak Tatuk bácsinak csinálná, drága Árnál! - kérleli Csöröge, miközben nagyapám is jóváhagyólag csippent a szemével s tovább hallgatja felesége világszép unokahúga kalandos természetű, élénk képzelőerejű férjének lebilincselő történeteit arról, hogy hogyan is tette ő maga pénzzé mindenét (- mért, volt neked valaha is valamid? - szúija közbe ellenségesen nagyapa, de Csörögét nehéz s már nem is lehet kizökkenteni) s hogyan társult be egy fővárosi építkezési vállalathoz; mostan kell sietni, komé, mostan amíg fel nem épül nagyoláh-falu a tülekvésnek! A jól béfektetett péndz pedig megfial. Nem hiába mondják a cigánynék a bankókat megköpdösve: apád, anyád, minden rokonod ide jöjjön!

Nagyapámnak ekkor kezd derengeni valamit. - Te váltót akarsz vélem aláíratni, Dénezs!- Jaj, de paplanyfejű ember vagy, édes egy bátyám - kacag tovább Csöröge, felhőtlen reggeli kedvében. - Én mán igazán nem akarok, hiszen te két esztendeje es megvan nem alájaírtad-e aztot a Kolostor utcai késdobá- lóban, Barassóban?

És vesztére egy papirost lobogtat meg nagyapa orra előtt. Tatukné a csendre figyel fel majd, elképed, hogy mennyire elcsendesedtek az imént meg hangos és vidám vendégei, kipillant a konyhából és ijedten veszi észre, hogy a gépész úr már olyan veres, mint a féligfőtt rák.- Gyere ki! - ragadja vállon nagyapa Csörögét és feláll.- Jó órában legyen mondva - rúgja ki maga alól a széket a szintén vérmes természetű Csöröge is s követi nagyapámat. A hátsó ajtónál az öreg - aki ugyanvalóst fiatal akkor még! - előre engedi édes egy komáját s utána ő is kilép a tyúkudvarra. A káráló majorságot kerülgetve, dölöngélő léptekkel haladnak a tyúkudvar ajtaja és a végső céljuk, párbajuk színhelye, a kukoricás felé. Amikor végre kijutnak, nagyapám gondosan bereteszeli maga után a kiskaput, nehogy elszabaduljanak a tyúkok, csirkék, libák, kacsák, pulykák... Nagyanyám ekkor már az utcán van, rosszat sejtve nézeget a gyár felé s ha darab időre nem akad el locsi-fecsi szomszédasszonya galatyolását hallgatva, talán időben érkezik. De így, amikor végre belép a kocsmaajtón s az éles fénytől elvakulva a félhomályban bizonytalanul körülnézeget, már senkit sem talál ott s a hátsó ajtóhoz botorkálva látja, amint a termetes kocsmárosné lélekszakadva, kiabálva rohan valamerre. Azonnal, tétovázás nélkül indul utána. így esik, hogy amire én idős úrként, aki soha nem siet, belépek a kocsmába, már csak a hajdanvolt részegesek árnyait láthatom, amint reszkető kezükben melengetik az elhagyhatatlan poharat... Megállók elhagyott asztaluknál s kis tétovázás után felhajtom nagyapám poharának tartalmát, kis tétovázás után az odakészített üveget is meghúzom. Jófajta barackpálinka, nem olyan lehetetlen kotyvalék, mint amit én iszom egész szomorú életemben; egy pillanatig irigylem is nagyapámat, azután nehézke309