Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)

ULRIKE (elhűlve néz a költőre) Nem egészen értem.

GOETHE Azt kívánja tőlem, hogy önszántamból ugoijak a mélybe?... (Kissé pózosan) Már régóta szédülök.

ULRIKE Dőljön hátra a pádon. (Leül melléje, ujjhegyével megérinti az öreg halántékát.)

GOETHE (pillanatokra lehunyja sze- métj látszólag megnyugszik) Örvendenünk kellene a királyi napnak (lepillantva a teraszról), mint minden, ami él - megannyi sejtelem a lég, a lomb, a víz ölén. (A lány makacsul hallgat.) Zavaros harcba sodródik az ember. Hol önmagával, hol... (keresi. a megfelelő szót) korlátozó környezetével. Maga minden szavamat jól érti. (Csend.) De hallgat. Szerencsére most nem az édesanyja sugallatára. (Kezdi feltüzelni magát.) Itt állok (föláll, esetlenül dőlingélve, ujjai között a kürtőkalapot forgatva), leggazdagabb teremtmény! Nem siránkozni jöttem a Földre, hanem teremteni... Valami újat. És fel... (elakad) nem, feláldozni nem! csak fölajánlani a boldogság oltárán.

ULRIKE (Goethe mellé lép, hozzásimul; halkan) Én megértem, hogy szenved. (Kivár.) Goethe vívódása, megrendülése rejteget valami magasztosát. De ön most, úgy érzem... (kissé elhúzódik tőle) nem méltó Wer- teréhez. Werter nem búsított, nem kínzott másokat szenvedésével, önkeblében forrott ki minden sejtése, indulata. Magányosan küzdött.

GOETHE Ezért nagy ő. Ne képzelje, hogy gúnyolódom. (Higgadtan) A mű nagyobb mint az ember.

ULRIKE (kis kétkedéssel) Még hogyha az az ember kiválóság is?

GOETHE (bólint) Én most olyan vagyok, mint az erdő, mely dúltan reszket. Maga pedig fél átvágni az érzelmek őssűrűjén.

ULRIKE (kifakadva) Nem akarok bűnt elkövetni.

GOETHE (felvonja szemöldökét)

Bűnt?!... borzasztó szót használ. S a bűntettnek veti oda vakmerőén. (Fátyolos, öreg tekintettel néz a lányra.)

Csupa feddés és részvét a tekintete. Tilalmak foglalata.

ULRIKE Ne tévesszen össze rosszakaróival, akik a háta megett fecsegnek, súgdolóznak.

GOETHE Túl nagy szó rájuk nézve a rossz. Szegények, a legtöbb közülük csak gyenge, mert valóban rossznak lenni oly tehetség kell, mely - akár egyéb kiválóság — nem adatik meg mindenkinek. A gyenge gyávaságában követi el a rosszat.

ULRIKE (a bölcsességtől meghatottan) A tisztelet és a bámulat ön iránt, mely keblemben ég, nem fog halálom órájáig kialudni.

GOETHE (fanyar kedvvel) Csak éppen feleségül nem akar hozzám jönni. (A lány hallgat.) A szóbeszéd miatt? (A lány tagadóan int fejével.) Édesanyja tiltja? (Újabb nemleges fejmozdulat.) Úgy hát meggyőződésből. (A lány elfordul tőle.) Ilyenkor nyilvánvalóvá válik a különbség kettőnk között. (A lány bizonytalanul bólint.) Kedvenc olvasmánya a vértanúk élete. Gondoljuk csak végig. (Fel alá járva kezd magyarázni, nyilván azért is mondja, amit mond, hogy megsajnáltassa magát.) Itáliában fiatal koromban, egy házfalba beépítve, láttam egy naptól, széltől kifehéredett emberkoponyát, mely mintha hosszú fogait vicsorgat- ta volna. Lehet, hogy ilyennek lát engem. S közben saját magát képzeli mégis vértanúnak.

ULRIKE (könnyes szemmel) Nem igaz. Annyit tudnia kell, hogy nem így van.

GOETHE (keserű önjellemzéssel) A gátlások kora! Mit vár még tőlem. Az akadályversenyeken éljenzéshez szoktatott győztestől, aki a célon túl botladozik? Céltalanul. (Mint aki elfáradt, kalapját félrehajítva leül.)

ULRIKE Könnyebb lett volna, meg sem ismerni önt.

GOETHE (magával tusakodva) Bármit tegyek: meghasonlás magammal...

ULRIKE Vagy velem.

GOETHE Visszamenekülni egy olyan elöidöbe, midőn Te még a teremtés hiánya voltál? (A lány kezét szoron23