Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Sigmond István: Profi statiszták (novella)
SIGMOND ISTVÁN Profi statiszták A liftesnő megnézte magát az irányítógombok fölé elhelyezett tükörben, nyelve hegyével kitapogatta a zaboláját, aztán megnyomta a hármas számmal ellátott gombot. A liftfülke zökkent egyet, zökkent még egyet, s ahelyett, hogy megindult volna felfele, sorozatos zökkenésekkel lefele tartott, hogy végül kikössön valahol az alagsor és a földszint között. Néhány másodpercig csend volt, noha egyesek valószínűleg rádöbbentek a helyzet drámaiságára, vagy talán éppen ezért merültek némaságba. Legelőször a gyerek szólalt meg, szavai profétikus ihletésűeknek tűntek, de erről ő tudhatott a legkevésbé.- Öt óra van. Délután öt óra - mondta monoton, hangsúlytalanul, mint egy beszélő óra az elkövetkezendő évszázadból. Mindenki tudta, hogy délután van, de hogy a gyerek ezt kimondta, valakinek eszébe juthatott, hogy a délutánból este lehet, s innen egy röpke lépés az éjszaka, majd a hajnal, utána már csak a végtelen fele tart az idő.- Jaj - mondta Csányiné, egyáltalán nem hangsúlytalanul és nem monotonon; elképzelhető, hogy ő volt az az előbb említett valaki, ám sajátos helyzetéből ítélve valószínűbbnek látszott, hogy egyelőre nem a végtelenbe tartó időn gondolkodik, ennél sokkal gyarlóbb és fóldhözkötöttebb érzeteit próbálta megfogalmazni. Csányinét ugyanis teljesen az ajtóhoz szorították, arcának fele az üvegre, a másik fele az ajtó keretére lapult, ilyenformán az orra, éppen középen lévén, hol az üvegre görbült, hol a farámára. A liftben tartózkodó hívők és hitetlenek, valamint szkeptikusok, nihilisták és háziasszonyok gondolataiban megjelent a Jóisten, a legváltozatosabb pozitúrában. Mindebből nem kell feltétlenül arra következtetni, hogy csak a felsoroltak szorongtak a liftben, noha csak azok szorongtak, de ez most teljesen lényegtelen. A hangsúly egyelőre Csányinéra esik, aki egy hatalmas tortát tartott a feje fölött. Csokoládétorta volt, kisujjbegy nagyságú csokoládédarabkákkal megtöltve, tetejét két tucat meggyszemmel díszítette a cukrász. A torta milyensége, formája és tartalma teljességgel érdektelennek tűnik, pedig nem az. Annyira fontos, hogy kedvünk volna részletesebben foglalkozni vele, ha Sóvári úr hagyná. De Sóvári úr nincs abban az állapotban, hogy dialógust lehessen folytatni vele, ugyanis a leghátsó sorba került, a fallal szemközt helyezkedett el, fejét oldalra fordítva tartotta, ennélfogva a jobb füle igen erős nyomásnak volt kitéve, az orra meg a keletre néző falrészhez lapult.- Nyomja már meg azt a gombot! - nyöszörögte Sóvári úr.- Hiába nyomom. - A liftesnő nyelve hegyével megcirógatta a zaboláját. 293
