Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Vasadi Péter: A fal (vers)

A szív tanú reá s ronggyal betömött szájában a sikoly: igazi lét-érdekeinknek erőszakosan mondunk ellenük.

Ó, Fal, talán ha ékkő-téglából emelt tömeged megcsuszamlana. Nem hogy reánk zuhanjon, hanem választásra kényszerítsen. Kígyózzon végig köztünk az azonosíthatatlan űri test sugár-rajzolata. E sűrű fény mozdítsa meg karunkat. Hadd nyíljon a semmi tömérdek ajtaja, s kezdődjék el a vizitáció. Vinnénk egymáshoz szavainkat tálon, melegen. Zárt szájjal érteni. Látni lehunyt szemmel. Bőrünk épségét visszakövetelni. Hordozza arcunk a nevünket. Az értelmet lélegzet járja át. Lélegzetet a szívverés. Értse a szív a szerelem fáradhatatlan táncait. Erősödni a szívek egymáshoz siessenek. Állj meg a kerítésnél. Csöngess be nevetésért.

Adj belőle a madaraknak. Rigófüttyel fizetnek. Friss hóban lábnyomokkal. És tanulj meg röpülni. Döngő léptekkel nem lehet. Röpül, ki bent kimozdul. Tévessz össze irányokat. Lépkedj háttal előre. Mögötted messze látni. Előtted toriatokban. Nem jobbra, balra - mindig. Ott közben, ahol épp vagy. Sétálj, ne fuss. És fuss, ha álnod kellene. De állj helyben s emelkedj. Mérd ki új mondatokban. A szótlanság: hatalmas szónak gömbbé tágulása. Eléri majd a csillagod. (Bosch receptje szerint) Addig faragj. Ölelj. Lengesd. Kiáltozz. Toronyból nézd a naplementét, és réten várd, a Nap míg följön ismét. El ne feledd a nagy kéményeket. Ma is fekete ének füstölög belőlük és sóhaj tozás. Karold át a fa törzset. Feküdj és melegedj. Földneszek tartsanak éberen. És a Fal, ahogy úszik a levegőben. Állj sugarába. Tárdd ki karod fogadására. Járj erdőben. Mielőtt elfödnék a fenyők, ints a Karonülőnek.

276