Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.
- Egyszer egy kinagyított fényképen pillantottam meg a zeneköltő arcát, s ma is úgy jön előmbe: viharfellegek borította égboltozatot ábrázolt a kép, ám a felhőfoltok között, mélyen ülő szemüregeivel, szigorú szájvonalával és boltozatos homlokával ott gomolygott Beethoven maga------M eg se hallották, amit mondok s szavaimat harsány kacagás nyelte el: az osztály óriás bricsesznadrágomat nézte, amely két számmal volt nagyobb a kelleténél (hogy egyhamar ne nőjjem ki) s a gombolása majdnem állig ért. S ugyan miből is gyaníthatták volna osztálytársaim, hacsak a szagomon meg nem érzik s bizony ha megsejtik, az arcukra ráfagyó röhécselés sárga irigységre változik - hogy ötödikes padszomszédjuk, aznap, és máskor is, minden másod-harmadnap: honnan jön s miért lendül be olyan bódult-kó- kadtan az osztályterembe...?! Tudod, ha erre a titkomra gondolok, vásottsá- gom, elvetemültségem, vakmerőségem ábrándossá tesz és eszembe jut, mit mond Anatole France a Vallomások íróiról: olyan emberek ők, élükön Szent Ágostonnal, akikben él még a szerelem egy parányi szikrája bűneik iránt. Ne ítélj meg érte. Mert amíg a Kertész utca 25. alatt csak a szomszéd lakásba kellett átsompolyognom úgy reggeli fél hat tájban, amikor még mindenki aludt, hogy a szerelem mindennapos rituáléját elvégezzem a gyereklány forró ágyában, ott még volt derékalj, amelyen puha fekvés, jó lovaglás esett. De amikor a bájos kis parasztfruska felmondott és a messzi Rökk Szilárd utcába szegődött el, akkor igencsak vakarhattam - és nemcsak a fejemet. Ám egy kis furfántért nem megyünk a szomszédba: megörököltem nagyapámtól az ő téli bundáját s minthogy akkor még az ilyesmi mindennapos szabógyakorlat volt, azt a „finom angol szövetet” kifordították, átszabták az én méretemre, belegombolósra a szőrmebélést is megügyeskedték s ezzel évekre olyan télikabátra tettem szert, hogy hóval, hajnali hideggel, reggeli zimankóval is dacoltam. Nos, ha az a városi bundácska beszélni tudna. Kieszeltem a teendőket s összebeszéltem Pannuskámmal. Fél hatra a szüleim már elindultak a boltba abban a hiszemben, hogy én negyed nyolc előtt nem kelek, s majd a vekker ébreszt. Nem a vekker ébresztett: alighogy kifordultak az ajtón, gyors cicamosdás után magamra hánytam ruháimat, télikabátomat, összekapkodtam táskámat és repültem: irány a Rökk Szilárd utca. Kevéssel kapunyitás után már rohantam is fel -, de nem az elülső, hanem a hátsó cselédlépcsőn. A msodikon volt a lakás, a sarokbejárat mellett már megpattintva várt a garderob-szoba ablaka; csak be kellett nyomnom, átlábalnom az ablakmellvéden - és bent voltam. Még bent se voltam, már benne voltam az édes lánytest melegében. Hidegpadlós, barátságtalan lomkamra volt, egy oldalán mennyezetig szekrényekkel. Még le se kanyarítottam magamról, már le is terítettem a hideg mozaikpadlóra bundámat szőrmebélésével felfele - az volt a derékalj - és azon minutában esett jószág módra oly vadul szeretkeztünk, hogy háromig se számoltunk és kiremegtük kéjünket. Hirtelenked- tünk, mint a verebek; de - sietni kellett, nehogy a háziak megneszeljenek valamit s előjöjjenek. Pannika alig csukta be az ablakot mögöttem, s mosakodni indult - én már nyargaltam lefelé s az Akácfa utca elkerülésével (hogy szüleim az üzletből észre ne vehessenek), átvágtam toronyiránt a terézvárosi templomnak, s onnan váltott lovakkal a Nagymező utcán végig, loholva a Markó utca felé, ahol bebuktam az Ybl-féle pompás vesztibülbe s felkarikáztam az emeletre, be a padba. Sunyi oldalpillantással a padtársamat 264
