Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.
figyeltem: hogy lát-e rajtam valamit. Majd még, ha odaérünk, óhatatlanul arról is vallomást kell tennem, hogy ki volt az az örök páromnak ígérkező bolondos Lilith az Edénkért kerítésén messze túl s oly fenyegető, drámai körülmények között, hogy szerelmünk nem is lehetett egyéb, mint egymást- sürgető, áradó-ijedelmes jószágszeretkezés... No de ez majd egy későbbi elkalandozás leterített bundakabátja lesz, másszunk vissza a kronológia lajtorjáján, s lépjünk le a hetedik osztály dobogójára, ahol - és amikor, tanári elnöklet mellett önképzőkört játszottunk. Tizenhét éves fejjel, ahol nem volt semmi keresnivalóm: be-belopóztam a bölcsészegyetemre, s „feketén” meghallgattam Pauler Ákos néhány előadását. A hallottak zűrzavaros kulimásszá álltak össze bennem, s rögvest jelentkeztem az Önképző Kör elnökénél, hogy bölcseleti előadást szeretnék tartani „az Igazságról”. Teljes óra hosszat beszéltem tánciskolásoknak-fut- balldrukkereknek arról, hogy „az igazság egy és oszthatatlan rendszer, amely pozitív, negatív és limitatív úton bizonyítható és végső fokon egyenlő és azonos az Istenséggel”... Szavaimat kínos csend követte s nem kirobbanó röhej; a helyzetet az elnöklő tanár mentette meg, aki vonatkoztatta az elhangzottakat Vörösmarty költészetére... KL Nem értem az összefüggést. Elkalandozunk - Nem érted? A kitérésen, az elkalandozáson lemérheted életfáradtságomat. Egyfelől ki akarok térni a feladat elől (én már úgy is tudom semmitmondó történetemet, az olvasó meg minek kacagjon államig érő, buggyos bricsesz- nadrágomon), másfelől példálódzni akartam történetkéimmel, hogy te is ke- serüljed irgalmatlan tanulságait az életútnak. Hogy az iskolát úgy vered le magadról, mint a cipődről az útiport, ha egyszer, szellemed világrajövetele után a magad útját járod. Eltűntek, alámerültek azok, akiknek mindez csak szamárlétra volt, „érettségi”, penzum, tananyag. Nekem többé nem kellett a filiszter élet szamárlétrája, s ami addig annak tűnhetett, a penzum, a tananyag ott tündökölt fel - a könyvespolcon feltündököltek a Társak. A Szövetségesek! Hiszed-e?! A felfedezések boldogságrohamait! Az ismerkedés izgalmát, amikor az idegen vivőközeget, a nyelvet egyszerre ismered meg auktoroddal?! Ő már megvolt nekem, mind az öt kötet, tehát beköltözéskor már magammal vittem, de hogy ki kit falt fel: Rabelais engem avagy én őt, ő engem szőröstül, én őt bőröstül? Ahogy a világirodalommal egy időben s annak a közepén, felfedtem Rabelais-t, úgy fedeztem fel rémülten, hogy szélhámos francia tudásom ehhez, ennyihez nem elegendő és nem túlzók, ha azt mondom, hogy amint a cápa a jajveszékelőt derékba kapja és egy-falatban falja-nyeli, úgy kaptam én is derékba Mindnyájunk Atyját (ahogyan Anatole France nevezi, le Pere de nous tous) Maitre Franfois Rabelais-t és a francia nyelvet, a nyelv egészét, a modernet, a középfranciát, és - és! - és hiánytérképemen felmértem a humanióráknak azt a tömkelegét, az ókori klasszikus szerzőknek azt a tömegét, akiken Rabelais végigzongorázott... Nekiálltam, kampányszerűen álltam neki, antikváriumokból, könyvtárakból összeraboltam segédleteimet; szótáraztam, jegyzeteltem, címszavas kartotékrendszert állítottam fel és kis kurta egy-két-öt esztendőcskék múltával levizsgáztattam magam Diogenész Laertioszból csakúgy, mint Aulus Gelliuszból, Sextus Emipiricuszból csakúgy, Dión Khrüszosztomoszból — a lista hosszú, jegyzeteimet különösebb nehézség nélkül könyvre/könyvekre le265
