Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.
teremtő képzeletbe visszavenni többé nem lehet. Igaz, vállalnod kell veszedelmeit és azt, hogy a pokoli akaraterő kifejtésébe majd belesántulsz. Mert hinned is kell benne: és én hittem. KL Ezek szerint apróhirdetések, trafik kirakatába tett cédulák, hogy „szoba kiadó” - eleve kizárva? Eleve kizárva. Más technika, más dimenziók. A fantázia szertelen csapongása kell, fáradhatatlan csatangoló álmodozás, az összes számba jöhető „eszményi otthonok” szemügyrevételezése és - és! - a hazudozás mesterfortélya... KL A hazudozásé: az is? Igen. Jársz-kelsz az előkelő negyed úri fasoraiban, ki-kiszúrod magadnak azt a fejedelmi lakosztályt, ahol lakni szeretnél, összehasonlítod álmaiddal és ha a kettő egybevág: a cselekvés mezejére lépsz. így fedeztem fel én is, fényes otthonra vágyó, álmatag barangolásaim egyik tevékeny, bár henye délutánján azt a sarokpalotát, amelynek hosszanti homlokzata a Stefániára, bütüje a Thököly-útra néz s ott is a bejárat. Hogy azóta ki mindenki igényelte ki, a párt, a legényegylet és a szakszervezet, meg hogy micsoda vandáli átalakítások végeztek vele, nem tudom, de akkor, eredeti múlt század végi pompájában és velencei-reneszánsz homlokzataival mint a diadém ragyogott a kétfelől összefutó utcaképen. Az úri földszint fölött csak egy emelete volt, de igazi piano nobile és én ezen az első emeleten fedeztem fel az álomlakosztályt, melybe őrülten belehabarodni a pillanat - teremtő képzelettel tíz nap és a hazugságfortély kétórás műve volt. Becsörtettem az alagsori házmesterlakásba és elkezdtem folyékonyan fantáziálni. Hogy mondták. Hogy látták. Hogy küldtek. Ebben a házban kiadó lakrész van. Beszéltem azzal, aki látta a cédulát és én magam is... a trafikosné maga mondta: már régóta ott az a cédula. Házmester és családja, házmesterné és csinos fruska lánya — egymásra néztek.- Itt? Hogy itt? Lakrész? Szoba? Kiadó szoba? Hihetetlen. Lehetetlen!- De! De! Még azt is mondta a trafikosnő: valami öreg hölgy hozta. Ideadta nekem, nézzek utána.- Mutassa! Odaadtam a magamgyártotta „hirdetőcédulát” és hipnotizáltam a házmesterlányt.- A házszám, a cím: ez az, ehun van’e. Nekem nem szólt semmit a Kegyelmes. („Kegyelmes”...?! Aha, újabb adat a tereptanulmányhoz. Tovább erősköd- tem)- No ugye! Tudom én, bizonyos vagyok a dolgomban. Ki más lehetett az az idős hölgy!...- Csak a Franciska lehetett, a társalkodónője. A jó ég tudja, mit akar a Kegyelmes asszony megint és miért csinálja, mostanság amilyen bogaras. Tudja mit, menjen fel a kegyelmesékhez és... kit is mondjak?- Nyugodtan szólíthat mérnök úrnak.- Menjen fel, mérnök úr a cédulával és kérdezze meg, mi az igazság ebbül meg hogy mék lakrészt akaiják. Ehun a cím------T udtam mindent, amit tudnom kellett. A patrícius-család nevét, a Ke257
