Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.

gyelmes Asszonyt, Franciska kisasszonyt, aki a ház gouvemante-ja és a címet. Rápillantottam: CSENDILLA...

De — aki Scapin, annak legyenek furfangjai is: azért Scapin.

CSENDILLA! Megdobbant a szívem. Pollák Mihály parányi neoklasszikus remeke a Svábhegy oldalában. A Kegyelmes Asszonyé! Felhőtlen ég alatt a tűző napon, gyönyörű nyárban. Sohasem felejtem el azt a vágtát, a kaptatást a hegyre fel, a műemlékszámba menő ódon, fehér villapalota megpillantását. Hosszú zöldellő pást az oszlopsoros főhomlokzatig; a felvezető díszlépcső oldalöblében, a gyepen tanyáznak, akiket keresek.

Nádfonatos, aranybarna, kényelmes-hatalmas heverőszéken és lábát zsámolyon nyugtatva, párnák öblén és drága plédekkel takarva - a Kegyelmes Asszony. Alma-Tadema festhette volna: Római Matróna, de már nyolcvanon felül. Körülötte ide-oda ugrál, felszolgál, sürög, pipiskedik a szentem, a másik: töpörödött és kicsit mintha „puklis” is lenne (de csak un soupqon de cabosse) - a társalkodónője, Franciska kisasszony; jó hetvenes. A fehér kerti asztal széles napernyőjének árnyékába húzódva, s épp mintha uzsonnához készülődés volna...

Az élet a legnagyobb rögtönző. A minden-dolgok-elrendezője: az ő találékonyságához fogható nincsen. Idefordulnak és várakozó mosollyal figyelik, ki vág át a magas füvön s tart egyenesen feléjük. A Kegyelmes Asszony:- Ni csak, ni csak, ilyenkor délelőtt! Ki az, aki ma ránktör? Jöjjön csak, jöjjön, kedvesem és mi szél hozta erre. No mondja.- Amilyen kevesen törnek ránk mainapság, öregekre... (A társalkodónő.)- A szerelmese vagyok a neoklasszikusnak, Kegyelmes Asszony. Ez is: nem győzöm csodálni.- A minek...?!- A neoklasszikusnak. Ez? Java-Pollák Mihály!- Ugyan! És honnan tudja?- Parce que je suis un étudiant d’architecture!- Pardon...?! - kérdezi vissza a Kegyelmes, de már franciául, a tenyerét is kagylóformán a füléhez tartva, mint aki nem jól hall. Emeltebb hangon megismétlem.- C’est parce que je suis en train de faire mes études d’architecture.- Voulez vous dire que vous connaissez mon p’tit nid d’été?!- Mais bien sür! Je le connais par coeur!- No dites pas! - kacag fel a Kegyelmes és a lomyonján át szemügy- revételezve, .jobban megnéz” magának. - Mais...!- Mais quoi, Madame?- Mais pourquoi parlons-nous francais?

Mondjam azt, hogy mert ez illik a pillanat fenségéhez és a Csendilla csendjének nagyszerűséhez - azért beszélünk franciául? Csakhogy a hazugság kézihajtányát elég sínre tenni - és menten a gyorsvonati hazudozás szárnyas paripája válik belőle. Elkezdtem folyékonyan hablatyolni arról, hogy je suis moitié-francais, minthogy az anyám, Mere est une Franqaise és ezért hol így, hol úgy beszélek (messze voltak az idők, amikor vért verejtékezve szótáraztam Alphonse Daudet Lettres de Mon Moulin-jét, érettségire készülve. Azóta felfaltam Louis Bertrand és Rimbaud nyelvét és tettem az én szárnyammá; sokszor oly élvezettel s oly folyékonyan fűzve a szót, hogy a Philadelphia258