Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
be, őt, aki kis, fehér szőrű tapsifülesnek képzeli magát?!... HERCEG Bűbájos könyveket olvasni, terjeszteni kockázattal járhat az egészségre nézve (lakonikusan), sőt a közállapotokra. FRAU von LEVETZOW Az én leányom azt állítja, hogy ilyenkor csak a Teremtőhöz küldött fohász segíthet a tévelygő leiken. HERCEG (ajkába harapva) Ha jól értettem, a kegyed hajadon leánya tévelygésnek érzi a Goethéhez fűződő barátságát. Vagy talán az édesanyukája gondolkozik ekképpen? FRAU von LEVETZOW (felindultság vett rajta erőt) Hát nem aggasztó mindaz, amit most elmeséltem? HERCEG Hátborzongatóan mulatságos, asszonyom. Akár egy vadromantikus rémdráma. Csak a kriptaszökevényeket életre csiklandozó kintorna- nyitány hiányzik hozzá. FRAU von LEVETZOW Fenséged tudomásom szerint nem kedveli a rémdrámákat. HERCEG Ellenkezőleg. Halálra szoktam kacagni magam, valahányszor - minden szökőévben — rászánom magam, hogy elmenjek egy ilyen zseniális bemutatóra. FRAU von LEVETZOW (megbántot- tan) Köszönöm. Ezt bóknak veszem. (A herceg ironikus képpel hajtja meg magát. A hölgy, kínos csend után, érzékeny hangon.) Úgy vettem észre, hogy fenséged nem látja tragikusnak a leányom és a titkos tanácsos úr kapcsolatát. HERCEG (rábeszélően) Nem győzöm hangsúlyozni, hogy hasonlóan kényes szituációkban mindig csak a költőt láttam Goethében. FRAU von LEVETZOW Azt viszont fenséged sem veheti részemről aggályoskodásnak, hogyha az „erőviszonyokat” szem előtt tartva higgadtan mérlegre teszek mindent. A jövőt is. HERCEG Tudtommal az öregúr, előrehaladottabb életkora ellenére, jobb kondíciónak örvend, mint én. FRAU von LEVETZOW Egy férfi szemével nézve nyilván Ulrike sem egészen gyerek már, mint amilyennek az anyai szív látja. (Hangjából eltűnik a fátyolosság: egyre inkább az alkudozó, „üzleti” hangvétel kerekedik felül.) Isten őrizz, hogy be akarjak avatkozni a leányom életébe, nem szeretném így, vagy úgy kockára tenni a jövőjét, a boldogságát. Ő maga vallott nekem bensőségesen a lelkében eluralkodó kételyről: aligha tudna egyértelmű feleletet adni arra a kérdésre, hogy megszerette-e Goethét, vagy csak tiszteletet érez iránta? Meg kell adni, e^ a, sajnos, már nem legfiatalabb férfiú ritka példája a teremtésnek, kiben szellem, szív és mívesség a legszebb összhangban egyesültek. Az utóbbi napokban — remélem, nem tartja ön ezt elképzelhetetlennek - lelkemet őmiatta is aggodalom töltötte el, nem csupán a leányom miatt, hogy mi történne vajon, ha az Ulrike tartózkodó viselkedése akadályává válna annak, hogy Geothe az ihlet megfelelő állapotába juthasson. Fenséged érti ugye, mi az, amire gondolok? HERCEG (túlzott kedélyességgel; önmegnyugtatásnak is szánja) Nem kell félteni a kétségbeeséstől azt, aki habár mániákusan gyűjti — és el is raktározza, osztályozza, csiszolgatja-szé- pítá - a szenvedéseket, de nem ismeri q lf űtlfOnÓct FRAU von LEVETZOW Csak nem Goethéről beszél fenséged? HERCEG Csakis öróla. Látványosan szeret égni, lobogni, meg kell adni; de a ripacskodó túlzásoktól őrizkedni szokott. Az udvari költő és állammi- niszter önmagát ne tudná megfékezni, ha muszáj, amikor a színészeket is úgy kormányozta egykor, hogy még Napóleon sem tudott volna nagyobb fegyelmet tartani a weimari színpadon? Megtiltotta nekik, hogy akár a szenvedélyes részeknél ide-oda száguldozzanak. Egy ilyen erős lélek talán csak nem fogja „művészietlenül” zárni érzelmi játékait?!... FRAU von LEVETZOW (elgondolkodva néz maga elé) Gondolja?... Nekem nem megy ki a fejemből az az elmés- ség, melyet éppen tőle hallottam, mi18
