Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.
kadni képtelen; így hát az önmegismerés: szakadatlan kontinúum. Még közelebbről (és David Hume precíz fogalmait segítségül véve:) önnönmagad ismerete nélkül nem volna én-szindrómád; tehát az „én-tünemény”, az ego tünetcsoportja nem volna benned; pedig ez az, amit voltaképpen egyesegyedül ismersz: ez, akit énnek ismersz és vélnéd, hogy tenmagad vagy - olyigen szoros ez a szolipszizmus monászunk belső szerkezetében, hogy azt kell mondanunk: az a tétel (felszólító módban), hogy tenmagad légy a megismerés tárgya - még azon felül, hogy tenmagad vagy az a membrán, amelyen keresztül mindent a világon megismerhetsz - ez a tétel, enyhén szólva „tautológiái pleonazmus” ...Az értelmetlenség csimborasszója te csak ne gabalyodj bele az „önmagunk megismerése” pszeudológiai gubancaiba; hanem: ismerd meg a körülötted valókat (még akkor is, ha ez az ismeret protagoreus látásmódunk, fenomenológiánk vasfüggönyéig terjedhet csupán*... Azontúl ez lett, ez volt az én bölcseleti kiindulásom, embrionális formában, és ez volt az a gondolat, amely kilökte az építészet ballasztját léghajóm gondolájából, amit most tudok a kérdésről, az akkor még homályosan sem kavargóit bennem. Mit tudtam én 1933-ban, hogy mit akarok magammal és mit akar velem a gondolat. Idée maitresse volt ugyan, de úgy, hogy „mestergondolat”, álmomban sem aposztrofáltam. Németországi csavargásomból hazatérve - akkortól fogva a hatalmában voltam, és vagyok is, mind a mai napig. Hasztalan berzenkedtem ellene, minden újabb ismeret e rögeszmémben csak megerősített; hiába röstellkedtem vakmerőségemen, nem az utolsó kardinális pont volt, amelyben szembefordultam az önáltatás lebilincselő, megvesztegető koronázatlan királyával - Szókratésszel; és így esett, mint tán tudod, hogy nagy-sok időkkel annakutána, vele szemben - és akinek nevetségessé tételén ő váltig mesterkedett: Traszümakhosz mellett tettem le a garast. * Ahogy Loyolai Szent Ignáz a manrezai templom küszöbén kilépve, a levegőben meglátta a szentháromságot - ügy tetszett meg nekem e tétel ’fényes igazsága’ a kölni dómbői kijövet. Dehogy is sejtettem, hogy mindez az Ágoston- és Descartes kiváltotta cogito-vita egyik aspektusa és hogy a gondolatnak tekintélyes irodalma van. Igen valószínű, hogy ezt az „egektől háramlott” (Diogenész Lacrtiosz által eredetileg Thalésznak tulajdonított) mondást konokul félreértelmezték és ez a félreértett változat ment át a köztudatba. S jóllehet Juvenalis szerint e caelo descendit GNOTl SZEAUTON - „a mennyekből szállt alá, hogy ’Ismerd Meg Tenmagad’”, Cicero másképp értelmezi: quum igitur, NOSCE TE, dicit, hoc dicit, nosce animum tuum. Magyarán: az istenség (Apollon) amikor azt mondja, hogy ismerd meg magad, azt érti rajta, hogy tisztázd tenmagadban, mi (óhaj/szándék/gondolat) tölti el lelkedet, etc., addig (kéréseddel/kérdéseddel) ne zavard az orákulumot. A magam értelmezésének már az ókorban is nyoma van, Meandernél, aki a delphoi szent igére frappánsan reflektál: rr > > s - . , B Kara voAA ap torív ou KaAu's tífirjuerov ró Tvu)Pt —avróv' xpqaipúmpov yap r,v ró yvűdi rof'S áXXouj. hevenyészett fordításban: magad megismerni: tanácsnak nemigen bölcs; akkor már inkább a mások ismerete kell nekem. Újkori példát garmadával tudnék; íme Claudel változata: Rien ne me páráit plus faux que le maximé socratique: Gonnaistoi toi-méme. Le vrai moyen de connaissance sera plutöt: Ouhlie-toi toi-méme. (Paul Claudel: Mémoires Improvisés) 250
