Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Hamvas Béla: Babérligetkönyv (részletek)
mozdulata. Soha még nem láttam, hogy másként történt volna, mint ahogy nem láttam macskát kétféleképpen mosakodni. Mindenütt ugyanaz a csaknem rosszhiszemű és kirakatba tett báj, ugyanaz a mosoly, az arcnak a virágokba való ugyanolyan elsüllyesztése s ugyanaz a hamis meghatottság, hogy a virágtól el van ragadtatva. Úgy akarja feltüntetni, hogy ő az igazi leány, az, aki a férfiban él, a virág, akinek a valóságos nő csak elrontott alakja. Ha szép nőt látok és mindig újra megbűvölten nézem, mert a Szép nő ellen örökre védtelen maradok, bármilyen elragadó és tündöklőén szép legyen is, már látom, bogy hol van benne az irigység, a bosszú és a méreg. Bűbája már nem téveszt meg. Nem virág. Bármennyire szeretném. Bármennyire szeretné. Rám mosolyog, de tudom, hogy e mosoly titka a ressentiment. Ebbe a gondolatba már nem fogok beleöregedni. Ezen kívül is van elég, amibe úgy is kell. Nem vagyok Dante Gabriel Rosetti álláspontján, akinek a nőről nagyon rossz véleménye volt s csaknem vallásos tiszteletben részesítette, mert, úgymond: el kellett aljasodnia, hogy szépségét megmentse. „Néha úgy látszol, hogy nem vagy Te magad, hanem értelme mindannak, ami: — van”. És azt sem hiszem, hogy a nő éppen úgy, mint a virág, Kali istennő. Magna Mater színes ruhája, Maya, tarka varázslat. Nők jól tudják azt, hogy hiába selyem, bársony, ékszer, hajviselet, pirosító, fehérítő, feketítő, mosoly, hiába az egész bolondító farsang, hiába és hiába. A nőnek az árulást csak azért kell megbocsátani - azon kívül, hogy minden ellenünk elkövetett rosszat meg kell bocsátani -, mert bár a férfit árulja el, de akinek sorsát ezzel tulajdonképpen megrontja, az ő saját maga. A férfi megússza. A nő belebukik, belecsúnyul, belevénül. Éppen abban bukik el, amiért árulást követett el - a szépségben. Szabályként ki lehet mondani: ha valaki másnak hazudik, árt, mást megrövidít, megcsal - lehet, hogy az illetőt valóban, akit megcsalt, az élet kincsétől fosztja meg. Nem bizonyos. De számítani lehet rá. Az azonban boltbiztos, hogy a hazugsággal önmagát hazudja meg, a megrövidítéssel önmagát rövidíti meg, a csalással önmagát csalja meg. Ez feltétlenül így van és ez alól kivétel nincs. A más elárulása dönmagamra visszaüt s az esetleg elkerülheti, én magam soha. Aki másra kardot fog, nem biztos, hogy azt leszúrja, de önmaga biztosan kard által fog elveszni. Erre mérget lehet venni. Még meg kell említenem. A virágnak valami kapcsolata van a halottakkal. Ezért kell, hogy a temető kert legyen. Minden virág vonatkozásban áll a halállal, de főként a letépett virág, a csokor és a koszorú. Milyen sajátságos, ugye? - csokrot kap a menyasszony és a halott. Vajon ki hal meg, amikor az esküvőt tartják és hogyan van az, hogy a halál olyan, mint a nász? Schuler, aki erről biztosan sokat gondolkozott, de örök kár, hogy olyan sajnálatosan keveset írt, azt mondja: a növény a nyílt lét szimbóluma. Nyílt lét? Mi az? Olyan lét, amely az élet látható határain túl terjed. Elsősorban átterjed az élet előtti és utáni létre, a születés előttire és a halál utánira, olyan lét ez, amelynek az élet határa nem határ, nyílt előre és hátra, fel és 241
