Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Hamvas Béla: Babérligetkönyv (részletek)
latlannak. megőrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz bennünket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él.- IIol?- Ahonnan jöttünk és ahová megyünk. A VIRÁGSZEDÉS LÉLEKTANA A vasbilincset eltépni könnyebb, mint a virágkoszorút. (Abbé Constant) Ha majd életem végén a Halál Angyala elé jutok, azt hiszem, lázadás nélkül fogom tudni követni az ismeretlenbe. Ha azt kérdezi: Elmulasztottál valamit? Azt válaszolom: Nem hiszem. De ha majd így szól: Sajnálsz itthagyni valamit? Azt fogom mondani: A virágokat. Szívesen és könnyen lemondok arról, ami a földön él, de a virágok, a virágok! Az Angyal mondja: Meglátod, a képek világánál az értelem világa gazdagabb. Ott majd belülről fogsz látni. Olyan ez, mint mikor mély meditációban elmerülsz. A földtől elszakadva nincs más tapasztalatod, mint az anyagtalan zsibongás; boldogan és felszabadultan a határtalanságban lebegsz. A szerelem nagy pillanataiban, amikor a külső és a belső világ között a fal leomlik és nem tudod többé, hol a kint és hol a bent, a test lélekké válik és a lélek testté; a vallás nagy pillanataiban, amikor az itt és a túlnan közt a fal leomlik és nem tudod többé, hol az itt és hol a túlnan; olyan állapotban fogsz élni, önmagadról való külön tudatod megszűnik és a szellemek Isten felé vezető fokait éled át, hogy végül elérj Hozzá s akkor a célhoz érkezel. Én pedig: Szent Angyal! Még életemben részesültem abban a kegyelemben, hogy a lét törvényeinek önként engedelmeskedni tudjak. Alázattal mentem magamtól és nem kellett sem kényszeríteni, sem ráncigálni. Most is megyek, mert kell, mert örülök, hogy tudok engedelmeskedni s mert tudom, hogy a világ, amelybe lépek, az előbbinél magasabb. Semmi se fáj. Szívemben béke van. De a virágok, a virágok! Még félig gyermek voltam. Emlékszem a helyre, domb tövén, a hűvös völgy bejáratán, romba dőlt ház mellett a falon ültem, előttem az árnyékos helyen rózsaszín árvacsalán. Kicsiny koromban barátaimmal megegyeztünk, hogy az árvacsalánok a magyar katonák, a sárga gyermekláncok az ellenség. A gyermekláncot, ahol értük, irtottuk, de egyetlen árvacsalánt sem volt szabad bántani. Most, ahogy ott a falon ültem, erre gondoltam s arra, hogy: mennyi honvédkatona, egész zászlóaljra való, táborba szállt, vagy talán ütközetre készül és a gyermekláncok csapatát hátulról megkerüli. Diadaluknak örültem és győzelmet kívántam nekik. Ugyanakkor, tizennyolc éves lehettem, különös dolog jutott eszembe. Miért szakítja le az ember a virágot és miért díszíti fel magát vele? Mi az a 237
