Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - Diószegi Olga: Közös vonások Malcolm Lowry és Hajnóczy Péter műveiben (tanulmány)

zódik meg. Mivel élőbeszédet ültet átírásműbe, az író alkalmazkodik a beszédstílushoz annyiban, hogy a szabad és kötött függő beszéd változatait a beszélő performatív szándékainak megfelelően a pontosabb vagy kevésbé éles megjelenítés elérésére szabadon váltogatja.

Az egyes részeknek a párbeszédhez való tartozását idézőjelekkel emeli ki. Bonyolítja ezt, hogy néha többszörös idézéssel van dolgunk, amit az író szintén idézőjelekkel jelöl. Gyakran a szereplő a saját vagy egy másik szereplő beszédéből ismétel meg egy részt, onnan idéz; sokszor az eredeti szereplő már egy hivatalos szövegből idézte azt, amit mondott, és az a rész is idézőjelbe kerül. Viszont már az egész párbeszéd idézetként, függő beszédben van leírva. A modalitás- vagy tonalitásbeli változásokat is idézőjelekkel jelöli az író, a különösen hangsúlyos részek kiemelésére kurziválást használ. Néha az idézőjelek használatával az elbeszélő és a szereplők közlésmódja egybemosódik, mivel az ironikus közlést is idézőjel emeli ki, és ezekben az esetekben nem lehet mindig pontosan érezni, hogy az író az elbeszélő vagy a szereplő viszonylik-e ironikusan az idézőjelbe tett részhez, mint ahogy e három nézőpont nem is válik el élesen, hiszen minden az elbeszélő tudatában tükröződik. A szereplők mintegy beleolvadnak az elbeszélő személyébe, nem kelnek önálló életre, bábuszerűek.

Hajnóczy azáltal, hogy sutba dobja az élőbeszéd irodalmi megjelenítésére létrejött konvenciókat, és egyszerűsítés, rendszerezés helyett az élőbeszédbeli idézés bizonyos fokú lekottázására törekszik, miközben az idézőjelet is többféle, nem egységesített célból használja, az íráskultúrának egy korábbi hagyományához nyúl vissza, szövege a középkori kézirat benyomását kelti, ahol a dialógus nem válik el a szöveg többi részétől következetes központozással jelölve, hanem a szöveg tagolására különféle, sokszor hibrid megoldások jönnek létre. Az idézőjelek ezen stilizáló, a szöveget problematikussá tévő jelenlétével előtérbe kerül az íráskép, a tipográfia mint a stílus része, ám ennek ellentéteként állnak az élőbeszédből kiválasztott és átvett életszerű kifejezések és erős tartalmi, indulati képek, így az alkotás nem megy át formalizmusba, bár felismerhetők bizonyos „képpróza”-jegyek. A párbeszédes részekre leginkább a dikció kifejezés illik rá, mivel a szereplők szavai nem állnak össze párbeszéddé, ehelyett rövid, lekerekített beszédeket tartanak, különféle szónoki fordulatokkal tűzdelve, s ezek idézetként még formálisabbnak hatnak. E stilizáltsággal azonban ellentétben áll, hogy ráismerünk a mindennapi beszéd hatásvadász közhelyeire abban, amit a szereplők mondanak. A banális közhelyek és az emelkedett retorikájú előadás ellentéte groteszk hatást kelt, s ez nem más, mint a félművelt hivatalnokok és botcsinálta szónokok, az érzelmileg kiüresedett világ szatirikus ábrázolása.

Ily módon a kommunikáció ellehetetlenülését, a szereplők izoláltságát áttételesen, stiláris síkon érzékelteti az író, mindezen idézetekkel és retorikai eszközökkel, meg a velük ellentétpáros közhelyekkel megakasztja a beszéd természetes menetét, és a párbeszédek mindezen szűrökön keresztül az olvasó számára már nem hatnak párbeszédnek, csak értesül róla, hogy valaki ezt mondta, másvalaki pedig ezt felelte. Ezt az idézőjelekkel kiemelő függőbeszédes technikát később Krasznahorkai László veszi át Hajnóczytól — igaz, leegyszerűsített formában.

A formai elemzésről áttérve a mű tartalmi értelmezésére a következőket látjuk. A történet realista síkján Kolhász Mihály harmincegy éves kazánfűtőtől egy törvény- erejű rendelet értelmében megvonják a napi fél liter tejet. A fűtő az intézkedést igazságtalannak tartván végigjárja három felettesét, majd ügyvédhez fordul. Ám arra kell rájönnie, hogy teljesen kiszolgáltatott, és jogi védelemre nincs lehetősége az öt elnyomó, kizsákmányoló hatalommal szemben. Közben otthagyja munkahelyét, családját pedig elküldi magától, hogy jobban felkészülhessen a védekezésre. Amikor rádöbben, hogy az igazságtalanságot a társadalom eltűri és szentesíti, elhatározza, hogy felhagy a „türelmes szeretet” gyakorlásával, és ügye képviseletét saját maga veszi kezébe: fellázad. Azonban helyzetéből nem látva kiutat, előbb az őrület kerülgeti, majd az öngyilkossággondolatával foglalkozik. Mindkét megoldás jellegzetesen magyar lázadási mód:

230