Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - L. Dömény Katalin: Igazsága megszállottja - A Fűtő című Hajnóczy-novella ideo-logikus dimenziója
kivétel ez alól, holott öt árnyaltan, Kolhász Mihályéhoz hasonló - ironikus és groteszk - módon ábrázolja. Belülről is, és mindeközben az ideális hitveshez, a kleisti alteregó- jához is viszonyítva. E novellában az összes mellékalak egy-egy „konszolidált kelet-európai” viselkedésmintát közvetít, amikor a társadalmi státusuknak megfelelően reagálnak az igazságkereső ember „problémájára”. A szociál-lélektanilag meggyőzően ábrázolt szituációkban Kolhász Mihály számonkéri tőlük a jogtalan intézkedést, illetve abban a részvételüket. A feleségétől és az ügyvédtől pedig támogatást remél a küzdelméhez. Az efféle karikírozó — ironikusan túlhangsúlyozott - „sematizálás” azt is lehetővé teszi, hogy az olvasó akadály nélkül mintegy „behelyettesítse” az általánosba a saját „ismerőseit” (netalán önmagát is), a maga hasonló tapasztalatait az ilyen helyzetekben ily módon cselekvő embertársairól. Kolhász felettesei mindhárman a pártállam funkcionáriusaiként és/vagy bürokratáiként — afféle „téglákként” (Konrád György „cinkosának” szótárából) - leplezödnek le. A főgépész alacsonyabb beosztású, a főmérnök vezető beosztású káderként, a szakszervezeti „bizalmi” pedig „fontos beosztású” káderként viselkedik. A főgépész - lefelé - nagyon ügyel a tekintélyére, de azzal hivalkodik, hogy főnökei előtt „nem tesz lakatot a szájára”, holott nyilvánvalóan mindent aláír, amit elétesznek. A főmérnök az a magabiztos nagyfőnök típus, aki azt képzeli magáról, hogy tudja miként kell szót érteni „a legutolsó melóssal” is. Konfliktuskezelését az elbagatellizáló, „elhurmorintó” - a melósokat skatulyázó, lenéző-paternális attitűd jellemzi, amellyel sérti az emberi méltóságára és szabadságára érzékeny Kolhász Mihályt. A szakszervezeti bizalmi valóságos telitalálat: pontosan megfelel a Kádás-rendszer szakszervezeti „apparátcsikának”. Maga is a felsőbb utasítások szellemében buzgólko- dó káder, így a dolgozók érdekképviselete helyett a pártállam kiszolgálása, a munkások megosztása, az érdekegyeztetés nevében a konfliktusok elsimítása, szőnyeg alá söprése a tényleges feladata. Aligha véletlen, hogy az ő válságos helyzetét, képmutató színjátékát minősíti H. P. ábrázolása a legvisszataszítóbbnak (pilátuskodó és bizalmaskodó gesztusok, mimika). A fizetésemeléssel való „leszerelés”, azaz a megvesztegetés a tipikus eszköze: a leghangosabbnak betömni a száját, a lekötelezni elv alkalmazásával. „Hivatalos személyek között nem is lehet soha bizalom; ilyesmi csak emberek között szokott előfordulni.” (írja H. P. a Dinamithan.) A korabeli magyar társadalomból hiányzó személyesség és személyiség (=ember-ség) kettős anomáliáját H. P. többféleképpen is aláhúzza: 1. A megkülönböztető személynév hiányával összhangban az idézőjellel és függő beszédként kiemelt szövegük közhelyeivel. A kivétel így még jobban kiugrik, mert pl. ha a szakszervezeti bizalmi szájába is ad egy-egy ízes mondást vagy meghökkentő hasonlatot, az kétélű ironikus allúzió a kleisti Kohlhaas iszonyú következményű haragjára, és nem a bizalmi stílusának egyedítéséért van. 2. Mindenekelőtt a kisszerűségüket és megosztott felelősségüket emeli ki az ironikus irodalmi párhuzam. Ha pl. Kolhász ellenfeleire, a jogsértést elkövető „bűnösökre” vonatkoztatjuk a kleisti elbeszélést, a társadalomkritikai példázatosság ily módon még szembetűnőbb. Egyik kádernek sincs alakmása Kleist művében. Itt nincs Kolbásznak „személyes” ellenfele! Hiányzik ebből a struktúrából a személyes felelősségvállalás, hiszen hiányzik az „egyéni” cselekvés is (s az egyéni döntés során a szabadnak hihető választás). Többen osztoznak a felelősségben vagy inkább a felelőtlenségben. Tényleges részesedésük nagysága valóban relatív. Itt nem rokoni szálak vagy szentimentális elfogultságok (a tronkai famíliái és a gyarló fejedelem Kleistnél) akadályozzák a tisztességes embert természetes emberi jogainak gyakorlásában. Az érdekszövetség itt is megvan, csakhogy ez nem a személyes kapcsolatokban, hanem egy diktatórikus mechanizmusnak a még olajozott működésében realizálódik. 3. A Hajnóczy-novella szereplői közül egyedül a főhős egyéniség és igazi személyiség, 225
