Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - Hajnóczy Péter: Ló a keramiton (filmforgatókönyv)
kel: fölöttük a halálos hőséget ígérő levegő remeg, amelyben úgy áll meg a tekintet, mint egy gerendába hajított bicska. Parasztasszony ballag a földúton, messzebb, mögötte a fiút látni. A fiú és az asszony előtt egy másik földút keresztezi emezt: éles, nyikorgó szekérzörgést hallunk; lópaták könnyed dobaját: nyilván nincs megterhelve, üres a szekér. Aztán meglátjuk a szekeret, a két jól táplált, nehéz testű lovat, s a kocsist a bakon: nehéz, súlyos, nagy testű ember, akár a lovai. Megpillantja a csaknem a szekere mellé érő asszonyt, megrántja a gyeplőt, körülnéz, észreveszi a fiút, gyanakodva végigméri, aztán mosolyogva vállat von, int neki, hogy menjen tovább. A fiú biccent, komolyan bólint, gyorsabban lépked, elhagyja a szekeret, az asszonyt. Az asszonyra néz, aztán elfordítja a fejét, és gyorsabban lépked tovább a sárga, poros földúton. A kocsis komótosan a bakra tekeri a gyeplőszárat, leszáll a szekérről. Aztán az asszonyhoz lép, megáll előtte, megmarkolja a mellét, belöki a bokrok közé. A fiú ott lépked az építkezés felé; a munkába indulók között a kocsis boldog arca. Nevet valamin, harsányan biztatja a lovait stb. Vált a kép. Az asszony tenyerével levél- és ágdarabokat szedeget a szoknyájáról, az ingét, fejkendőjét igazgatja. Alaposan, megfontolt, kissé lassúnak tűnő mozdulatokkal mozog á keze valami rendíthetetlen kitartással, mint aki a tűző napon dolgozik és megtanulta beosztani az erejét. Mikor befejezte ezt a „munkát”, kilép az útra, és folytatja az útját: kissé lassúnak tűnő léptekkel megy tovább a földúton. Aztán a szekeret látjuk a földúton, a lovakat, a kocsist. Már csak száz-százötven méterre lehetünk az építkezéstől; munkába induló építőmunkásokat látunk, köztük a fiút. A fiú a kocsisra néz, a kocsis boldog, nyugodt és derűs arcára, úgy néz a kocsisra, mint a cinkosok: mint aki vár valamit, azt, hogy a másik észrevegye. Valaki a munkások közül a kocsishoz szól; az harsányan nevetni kezd, hátraveti magát a bakon, laza, könnyed mozdulattal megrántja a gyeplőt, a nehéz testű lovak megrántják a szekeret, ügetnek a lovak, patájuk súlyosan dobban a földön. A fiú nézi a szekeret, a kocsis boldog hátát, ott lépked az építkezés felé a mormogva beszélgető, kissé lassan, komótosan lépkedő építőmunkások között. . 7. kép A CSODA TIHANYBAN Tihany. A fiú kezében nejlonháló, az Apátság felé lépked, szemközt a kelő Nappal. 200
