Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - Hajnóczy Péter: Ló a keramiton (filmforgatókönyv)
Az egyik raktárból telt, felszabadult nevetést hallunk: egy asszony nevet. Az építmény ajtaján esetlen mészbetűk: RAKTÁR. Aztán meglátjuk magát az asszonyt: amolyan rengő mellű, piros arcú, fehér köpenyes nő; nyomában egy vékony, kiálló arccsontú férfi: csoportvezető, a pallér. Aztán mint aki „menekülni” akar, az asszony kacagva visszafut a raktárba. A pallér kissé zavart arccal követi, fél szemmel a szalonnázó, cigarettázó munkásokra sandít, aztán belép a raktárba, behúzza az ajtót. Ezt a jelenetet a nyúlszemű munkás és a fiú szemével látjuk: Hirtelen mintha eltávolodnának a tárgyak, a többi munkás, a gépek, a dob, maga a félig kész épület, a sóder és homokhalmazok, a homokba döfött lapátok, a lovas kocsik, a teherautók stb. Eltávolodnak, háttért alkotva, megnyugtató, „morálisan megbízható” háttért. „Azt a munkát végzik, amit mi, és mi is azt a munkát végezzük, amit ők. Most pihenhetünk egy darabig, aztán elkezdjük megint.” Tehát a rengő testű, fehér köpenyes raktárosnő és a pallér Jelenetét” ennek a két embernek a szemével látjuk: a fiú fáradtan, kissé irigykedve felpillant, mint aki egyszeriben nagyon megsajnálta önmagát; aztán az ötvenes, nyúlszemű, vézna munkást látjuk. Valami hirtelen támadt boldogság ül az arcára: leveszi a szemüvegét, vézna melle hullámzik, megdörgöli apró, kérges tenyerével az arcát: a könnyeit törölgeti. Kabátzsebébe nyúl, gyűrött fényképeket húz elő valami vásott, töredezett műanyag tárcából. „Az asszony, a fiaim” - mondja. A fiú óvatosan az ujja közé szorítja, nézi a fényképeket. Zavart és hálás az arca, mint akinek megtámadták, megzavarták a pihenését, és mint akit egyszerre emberszámba vettek. Vált a kép. A vézna, szemüveges férfi és a fiú vállukon cementeszsákkal a betonkeverő dob felé lépkednek. A betonkeverő gép dobja ütemesen forog, kattog: két munkás egyenletes mozdulatokkal lapátolja a dobba a cementet, a homokot, a gépkezelő gumitömlővel vizet locsol a dobba, a masszára. (A RÉSZLETEK! Aprólékos, szinte szőrszálhasogatóan pontos és őszinte jelenet, amelyet éppen a részletek - a munkások ruhája, egy megrepedt lapátnyél, a munkások robottól tompa, mégis feszülten figyelő, odaadó arca, hiszen a dolgukat végzik; a japáner, a dob egyértelmű, őszinte eső- és betonszíne; a munkások öltözéke és az arcok vésőnyom-gyűrődései; egy-egy cementfolt valaki arcán, keze fején - jellemeznek.) 3. kép BEETHOVEN Józsefvárosi lakás. Rendetlenség. Ablakra akasztott csíkos fürdőköpeny; vállfán lóg, szomorúan, mint egy ló megrágott nyelve. Próbabábuk gipszöntvényei; a lakás egy része szobrászműterem. A szobrász egyéb, igazi művei. 196
