Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Martos Gábor: Keresztül-kasul hó, tenger - Visky András: Hóbagoly
MARTOS GÁBOR Keresztül-kasul hó, tenger VISKY ANDRÁS: HÓBAGOLY Először akkor lett gyanús a dolog, amikor Visky András legújabb, harmadik verseskötetét lapozgatva másodszor ugrott a szemembe a mgadomány. Ilyen magyar szó nincs. Magyar költő versében persze szerepelhet nem létező magyar szó, hiszen a költő éppen attól költő, hogy adott esetben (új) szavakat teremt, új, esetleg éppen nem létező fogalmak megnevezésére. Volt már ilyen a magyar lírában. Egyszer-egy- szer. Azazhogy egy nem létező magyar szó egyszer szerepel egy magyar költőnél. Ha ugyanis már többször szerepel, vagy pláne ha esetleg más költő is átveszi és használja, akkor az már nem nem létező magyar szó. Ha egy magyar költő egy kötetben álló két versében is ugyanazt a nem létező magyar szót használja, akkor az már nem egy nem létező magyar szó, akkor az már koncepció. Ekkor kezdtem el Visky kötetét ilyen szempontból újraolvasni, versről versre, sorról sorra, előre-hátra lapozgatva a kötetben, mint egy krimiben, ahol igenis fontos, hogy tíz oldallal előbb mit mondott a gyanúsított szó szerint, hiszen tíz oldallal később majd ez motiválja a detektív körmönfontan ravasz kérdéseit a szobalányhoz. Egyszóval elkezdtem szavakat vadászni Visky könyvében. „nézd a növényeket” — ezzel a felszólítással indul a kötet első verse, és képzeletbeli jegyzetfüzetem első lapjára máris felírhatom: növény. Merthogy Visky András most közreadott verseiben szép sorban elösoroltatik egy szinte teljes herbárium: hóvirág, veronika, magyal, nebáncsvirág, fenyők, füvek, fák, gyökerek indáznak a sorokban, fonják át meg át a kötet lapjait; lándzsafű, margaréta, arankafű, bogáncs, pipacs, búzavirág, pitypang, napraforgó virít az oldalakon, hajlong a szélben. A szélben, mely ott lengedez, fúj, süvít, tombol Visky verseiben; a szélben, melyben madarak - köztük a címadó hóbagoly is - szállnak kecsesen, vagy vergődnek kínlódva, mígnem szárnyuk a földhöz verődik. A földhöz, melyet eső áztat, vagy - leggyakoribb motívumként, szinte mindent elborítva - hó fed. Visky könyvében majd mindig havazik, gyönyörű hópelyhek lepnek el mindent, a fákat, a madarakat, a virágokat; zuhanó hópelyhek, hétfejű hópelyhek fonódnak át meg át a versek között, hordja őket a szél, s fehérségükbe beléolvad a hóbagoly. Egyetlen motívuma van csak Visky kötetének, mellyel nem bír a hó, és ez a tenger; tenger, mely fölött sirály cikáz, melyből vörösen merül fel a nap, mely diót ringat vigyázva egyik partjától a másikig, hogy ott új életre keltse a magot, hogy az gyökereit a part repedéseibe eresztve fává növekedhessék; a tenger, melyet egy száguldó vonatszerelvény ablakából is fel lehet ismemi, s ahová először ment a fiú, amikor az őszi fehér ködök már előgomolyognak és fel-felkavarja a szél a szunnyadó homokot. Visky András versei kötetben először az 1979-ben megjelent Kimaradt Szó című antológiában láttak napvilágot; abban a válogatásban az egyik versének az volt a címe: tenger. Viskynek azóta - más antológiákbéli szerepléseit nem számítva - két (önálló) kötete jelent meg, s most ebben, a harmadikban lám ismét visszatér a tengerhez. Vagy a tenger tér vissza őhozzá? Merthogy a Hóbagolyban a tenger szinte ellenállhatatlanul, feltartóztathatatlanul hömpölyög, árad, ömlik szét a versek nagyrészében; mint őselem uralja (el) Visky munkáit. 188
