Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Árpás Károly: Baka István Vörösmarty-képe

műsorban, a rádióban már nem, bocsánat, a rádióműsor felvételén, Martonvásáron. Óriási botrány lett, mert hogy ez egy „szovjetellenes vers”. Én nem éreztem annak különben, de mindegy. És a műsor szerkesztői fegyelmit kaptak, engem tíz évre kitiltottak a rádióból, azonkívül úgy, hogy papírt nem adtak róla. Tehát nem is tudtam, hogy ki vagyok tiltva - nem úgy, hogy nem léphettem be, beléphettem, csak éppen nem szerepelhettem. És akkor megcenzúrázták az első kötetemet, többek közt kimaradt belőle a „Vörösmarty” című vers, amit először olvastam fel nektek. Ezt „keverem” össze a második kötetből a JPegyverletétel”-lel együtt megjelenttel. Annak elhagytam a címét, az lett a „Vörösmarty II.” Az ember ilyen kis ravaszságokra kényszerült az elmúlt időkben.

Azt hittem, hogy soha többet nem térek vissza a Vörösmarty-témához, bár imádtam mindig az ilyen történelmi ürügyeket. Van egy „Döbling” című versem, ez Széchenyi személyéhez kapcsolódik, van egy „Háborús téli éjszaka” című hosszú-versem, az Ady Endréhez. Igen ám, de amikor ’86-ban a Tiszatájt felfüggesztették, akkor kiszakadt belőlem egy vers. Az a címe, hogy „Vörösmarty-töredékek” (A koporsóra föld zuhog), és ebben Vörösmarty-idézetekhez teszem hozzá a magam szavait. Hát azt hiszem, eléggé kifejezte a költő hangulatát, és ha a mai időkre gondolunk, és főleg az erdélyi magyarság pusztulására. Hát ez az én Vörösmarty-élményem, ami, most magam döbbenek rá, hogy mennyire az aktualitásokhoz kapcsolódó, csak nem publicisztikai értelemben, tehát nem a napi aktualitásokhoz.

így írni nagyon nehéz ma. Mert most, hogy az ember lehetne optimista, teljesen megriadtam. Igazából nem vagyok optimista, nem hiszek az igazi változásokban. A tagadás a nagy erő a történelemben. Mephisto is ezt mondja a Faustban, hogy „Kicsoda vagy tehát? / Az erő része, mely / Örökké rosszra tör, s örökké jót művel.” És Madáchnál is hasonló gondolat fejeződik ki. Az, hogy a tagadás az, ami előre vihet, tehát nem az optimizmus; azaz nem az, hogy felhőtlenül hiszek valamiben.

Éppen azért vagyok zavarban mostanában, és elhatároztam, hogy nem írok már politikainak értelmezhető verseket. Ezt, ilyet ha kell, más megírja, mert a kor nagyon rossz, de politikai értelemben nem veszélyes talán. Más értelemben vagyunk reménytelen helyzetben. Politikailag nem, és lehet, hogy ez ki fog minket húzni a sárból, lehet, hogy nem — nem tudom. De úgy érzem, hogy például Vörösmarty pesszimizmusa, Arany pesszimizmusa, Széchenyié élni segítettek, bár nem volt tömeghatásuk. Ugyanakkor a 60-as években Garai Gábor, Váci Mihály, Simon István optimizmusa hatott. Sokan olvasták el ezeket. Még ma is, szavalóversenyeken egyre ezeket hallom. Ők bizony elaltatták a nemzetet. Elaltatták és tönkretették a személyiséget... Ezért én a pesszimizmust többre tartom... Egyrészt mert óvja a személyiséget... Másrészt megóv a világtól, amely mindig rossz. Persze, az ember szeretne valamit, egy kicsit jót is, lesz is majd valamikor. Erre jó a pesszimizmus, az éber, az optimizmus viszont elaltat. Ha minden rendben van a világon, akkor csak élvezzük az életet - de akkor dolgunk sincs.

Erről akartak meggyőzni minket negyven éven keresztül. Először arról, hogy dolgozzuk halálra magunkat, pontosabban a szüléink, s a párt irányításával a jövő majd jobb lesz. Aztán, amikor rájöttek, hogy ez nem jó stratégia, akkor pedig azt találták ki, hogy add meg a császárnak, ami a császáré, és nem az Istennek, hanem magadnak, ami a magadé, tehát végezd el a munkát, és aztán élvezd az életet, de ne törődj semmivel! Ne törődj Bős-Nagymarossal, ne törődj az erőműrobbanással, de semmivel — azt majd elintézik helyetted. És csak olyan pesszimista költők, mint Nagy László, Illyés Gyula, Pilinszky János (más értelemben, mert ő a nemzeti ügyekbe nem szólt bele) vagy mint Szilágyi Domonkos ...aki ezekről a kérdésekről írt, az érezte, hogy valami van...« (Rendhagyó irodalomóra Baka Istvánnal a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban 1989. 02. 03-án. Az óra anyagának a szerző által átnézett, javított változata.)

182