Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Árpás Károly: Baka István Vörösmarty-képe

Mielőtt értékelnénk a költő szavait, pillantsunk a választott példára! Ha a bukás utáni Vörösmartyt nézzük - csak a verseit, s a kortörténethez nem nyúlunk -, akkor az derül ki a kritikai kiadásból, hogy 1849. október 10-töl haláláig (szűk hét év) 19 verset írt a költő: ebből 12 sírvers (a családi vagy a baráti kör vesztesége ihlette). A maradék hétből az Átok címűt (Görgeinek...) nem tekintem többnek alkalmi versnél, a Fogytán van napod pedig töredék. A kozmikus méretű költői kétségbeesés sugárzik a megmaradt öt versből — ezeket többször is, többen is elemezték, s így ezek világképéről nem szükséges szólni.

Baka tehát ezt a Vörösmartyt imitálja. Fogadjuk el érvelését a hasonló szituációról, csalódásáról - miért is kételkednénk szavában. Inkább arra hívnám föl a figyelmet, hogy vannak motívumok, költői képek, mondatfűzések, amelyek más verseket is rokonítanak a kifejezetten Vörösmartyra játszó versekkel — s ez még nyomosabb érv Baka vallomásának igazsága mellett. Sok verse tartozik a Vörösmarty-téma „holdudvarába”.

Már az induló költő első kötetét is át- meg átszövi valami dacos lázadás, amelynek lehetne Ady vagy József Attila a példaadója, ha e versek nem kapcsolódnának szorosabban a 19. század költészetéhez. Gondolok itt az Ima (1975 előtt) képeire és érvelésére. A többi vers esetében a gyűjteményes kötet (Égtájak célkeresztjén) tartalomjegyzékében található datálás segített eligazodni. Úgy vélem, a következő verseket nemcsak a filológus sorolná a Vörösmarty-témához.

Oly bizonytalanná (1972) - „esős, őszi nap...” „befüstölt hideg szobából...” — a bujdosó-kép kontúrjait érzékelteti (lásd a Lukácsy Sándor — Balassa László szerkesztette Vörösmarty-emlékkötet vonatkozó szemelvényei).

Kutya (1972) képeiből kettő: „a vadvizekre emberi / dühök homloka ráncolódik. // A felhők közt bakancsszögek: / rúgások csillagképei...”

Vagy figyeljünk a Dal (1972) soraira: „virradati rétek: / átizzadt szürke ingem...”. A metafora ismét a bukásra utal.

Ugyanez a hangulat érződik az Erdő, erdő (1972) versvilágában is: „...zöld reménytelenség...tölgyeid / rokkantak emlékművei”.

Az 1975-ös Tavaszdal hóvirág-motívuma a Vázlat A vén cigányhoz, 2. részéhez kapcsolható — egyébként itt sok versből már a készülő nagy-ciklusra, a Háborús téli éjszakára következtethetünk.

A szürke felhők (1986) — noha a Liszt-témához tartozik - ugyancsak mutat baka-vörösmartys vonásokat (lásd Vörösmarty-töredékek): „Felhők lefittyedt bőrredői / a golyvás alkonyati égen — ...lüktető hüllőtoroknak... megvillan ősgyík-fogsorod..."”

De még a Hurok-szonett (1987) is tartalmaz a Vörösmarty-témához kapcsolható kulcsszavakat, -képeket: erdő, kéklö fulladásos alkonyat.

Sőt, bizonyos értelemben a Vörösmarty-versek a Döbling előtanulmányainak is tekinthetők. (Ez - ti. a Széchenyi-ciklus létrejötte, gondos megformáltsága - magyarázat is lehet a „Vörösmarty-ciklus” elmaradására.)

Ez a cikk természetesen nem egy hiányzó ciklus „rekonstrukciója” vagy „konstrukciója”. Napjainkban a ciklus- és kötetkutatás során próbálják meg a filológusok megállapítani egy-egy költemény jelentéstartományának végső határait. (A mai irodalomból például Tandori Dezsővé 1 foglalkozott Szigeti Csaba, vagy a szegedi irodalomtörténészek csoportja számítógéppel próbálta föltárni a régi magyar vers jellegzetességeit és összefüggéseit.) Baka Vörösmartyja a ciklus létre nem jöttében is példa, a lehetséges összehasonlítások egyik mércéje: éppen a szerzői megnyilatkozás teheti azzá. Mert lezáratlan és rendezetlen, lehetséges az értelmezése így is: a versek - bár a keletkezésük fonalára lettek fölfűzve - a tudatos ciklusszerkesztés jegyeit mutatják. Nemcsak az összefogó központi személlyel és a rá utaló evokációk, allúziók, reminiszcenciák rendszerével, hanem a világlátás és ábrázolt világ hasonlóságaival, így lesz szükséges a stílustörténeti álca is: ez is megerősíti a ráismerés örömét. Noha

183