Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Kontra Ferenc: Volt egyszer egy mozi (kispróza)
film. Baszkodnak. Amíg el nem szakad. Húzzák a rágógumit. Aztán platty. De felveszik. Kint látni csak, hogy szürke már. Esik. Esik. Esik. Álltak a repedésben a cseppek egymás mellett, mint csutkán a szemek, megmozdultak a mennyezeten, időnként kivált egy a sorból, csattant szét a karfán, így jár lassan mind, ki a sorból kiválik, lent mégsem vernek tanyát az olajszagú csendben, felszippantja őket a fülledt meleg. Fény spriccelt a sötétbe, valaki a helyét kereste, zseblámpája kíváncsian bóklászott arrafelé is, ahol semmi keresnivalója. Őt behívták ide, valaki azt mondta, jó filmet játszanak. Titka, még ha volt is, elfeledte, mögötte ültek a szereplők, a szerelmespárok. Szeme a változás prizmája lett: a vásznon mint méhek tapadtak a virágok közepébe a fények, szárnyak sugaras zizzenése szólt a vászonszirmokon, gondolta csak szebbre a szerelmet, ahogy körülnézett fürkészre: badarság ilyen körülmények között pletykát eszelni, belehunyorgott irigyen a sötétbe, nem tudta pontosan, ki kihez hajolt közel, de témának ennyi is elég lesz. A korhadt padló alatt egerek rágcsáltak. A lovak vad dübörgéssel vágtattak bele a vászonba, nagy sötét lyukat hagyva maguk után, mintha eldördült volna néhány fegyver elmenőben, hörgött néhányszor a gépházban a vetítő, aztán kezek csapódtak a falon, hogy minél gyorsabban eltalálják a kapcsolót, mielőtt felharsanna a kórus. Add csak, kisgyerek vagy te még ehhez! A szünetek leghosszabbikán a mozisember erőlködve lemászott a kalitkájából, az egyik lábán a cipő olyan volt, mintha tuskón állna, ugyanolyan bőr volt a bevonata, mint a másik cipőé, elindult jambikusan U — U-U-U — U — U-U — U - U -, akár a notre-dame-i toronyőr, nem minden játék ám, gyerekek, merthogy nem is léphetett be bárki az ő birodalmába, csak a kiváltságosok, a kisebbek szemével: a NAGYOK, akik arról szájainak, hogy kit kéne megdugni. Igazi rangnak számított, ha valamelyikükből tekercselő lett, feljárhatott a gépházba, ahol a bujaság gyűrött újságképei tették még szárazabbá a levegőt, hogy folyton krákogni kellett, meg nyelni. A torkodon akadt a szó, miért pirultál el? Márványtestek öles meztelenségei keretezték a vetítőgépet, két óriáskebel között ingázott a billenős villanykapcsoló. Eredeti, svéd magazinlapokon riszálták lábukat a legyek. Időnként megfordult az öreg mozis birodalmában néhány nagylány is a leghosszabb szünetben, mert az olyan sikkes volt, let’s twist again, Lucia, ilyenkor a kíváncsi klapecok a lépcső alá siettek, de a lányok olyan óvatosan engedték le magukat a meredek lépcsőn, szoknyájukat elöl összefogva, mint akik becsináltak. A szűk előcsarnokban a mennyezetig plakátok borították a falakat: Az Usher -ház vége. Rocco és fivérei. A hét mesterlövész. Erkölcstelen apácák. Szalambó. Szombat este, vasárnap reggel. Odafent, a kis gépház 134
