Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Kontra Ferenc: Volt egyszer egy mozi (kispróza)
szobájában merészebb képek is előkerültek. A filmszalagok áttekercselése után a munkaasztal fiókjából előkerültek a kártya nagyságú, dunsztgumival egybebálázott képek, lekerekedett már a sarkuk a sok nézegetéstől. Subancok felnövő nemzedékei ott láthatták először kinagyítva, hogyan kefélnek. Fekete-fehér fotókon sorakoztak a nyakatekert pózok: ágyban, párnák közt, fiivön és szánon, csónakban és vízen. Nézegetésük kiérdemelt jutalom volt a filmet ragasztók és tekercselők számára. No meg a lemezek kiválasztása. A lányok néha felszóltak, hogy harmadszr is a Venust akaiják hallani. Az énekesnőt állítólag Mariskának hívták, az együttest meg talán Shocking Blue- nak. A lemezjátszó hangszórója a bejárat fölött csüngött egy százas szögön, ütemesen riszálva magát a potyogó vakolaton. És forogtak a világoskék címkés Qualiton lemezek is... lab, Iah, Iah, Iah, láb, lah, ismételte percekig Tom Jones, amíg észbe nem kapott valaki, hogy odábbtolja a tűt. A rövidnadrágosok és pilleszalagosok egy csoportja közben hátul, a mozi szemétdombján keresgélt. Mint valami kincsesbánya. A gépház kisöpört szemete is ott volt a többi szakadt plakát, meg limlom között. Eldobott filmkockákat keresgéltek. Ahányszor elszakadt a film, mindig vágtak belőle egy-két kockát az összeillesztés miatt. Fél szemüket behunyva, a celluloidlemezt a nap felé fordítva nézték a jeleneteket, melyeken hosszú, megnyújtott alakok lovagoltak, a szélesvásznú film hősei, s ujjongás övezte, ha valaki jó jelenetet talált az éppen futó filmből. Cigarettavégek hunytak el a porban. Te is be vagy szarva az oroszoktól, láttalak a bolt előtt. Aztán gyere biliárdozni a sarokra! A gépházban suhogva indult az üres tekercs, s mint cséplőgépen az ékszíj, kígyózott előre a film, világos csík szaladt a perforáció helyén. A következő szünetre odaért a fagylaltos a kézikocsijával, csattogott az adagolókanala, félgömb alakú lyukakat hagyva a fehérben, a sárgában, a rózsaszínben. Hosszú, egy- másbadugdosott tölcsérsor magasodott a kocsi oldalából, mint valami ostornyél. Minden gombóc után belecsapta az adagolókanalat a vízbe, köpenyére fröccsentek az aznapi készlet pasztell árnyalatai. A tűző naptól hamarabb olvadtak a kuglik, mint ahogyan hármat-négyet belőlük meg lehetett volna enni, a kisebbeknek végigszaladtak a könyökükön a csöppek, és már az első csöngetésre izgatottan tömték magukba az ázott ostyatölcsért. Mert odabent kezdődött a vásznon a folytatás. A felcsavarható vászon mögött a színpad volt, régebbi teleken színművek játszódtak rajta, de nyárra ennek híre-pora se maradt, s mindenki derültségére mégis valamilyen előadás kezdődött. Árnyjáték ismerős figurával, a besötétített terem előtt a vásznon kirajzolódott a sánta mozis sziluettje. A vászon mögé helyezett hangszórót próbálta megszabadítani recsegésétől, a javítás után a helyére akarta állítani, ehhez teljes erőbevetésre volt szüksége, groteszk árnyjáték lett a vége, mintha egy hangya tehetetlenkedett volna egy gyufásdobozzal. A produkciót röhej és taps kísérte, mire a főszereplő megdöbbent, jó lesz nektek ott, ahol van, aztán mint aki vette a lapot, meghajolt, és dolga végeztével kijambult a színpadról. Beletelt egy kis időbe, míg visszaért kelepelő gépe mellé, hogy indítsa végre a to- porzékoló lovakat, a kilőjék nyilaikat a feketelábúak, a sólyom szemek, a medvetalpúak, a sasszámyak. Sűrű füst gomolyott az ormon, akárcsak odakint a bodzabokor mögött, ahol a suhancok felgyújtották a szemétkupacot. 135
