Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Sulyok Vince: Botorkálva, Kiköltöztek a temetőbe (versek)

Kiköltöztek a temetőbe

Mindketten milyen hirtelen tűntek el, szüleim, szegények, alig túl csak a hetvenen.

Fehér márványfedél alatt, virágok s fenyőfák között nyugszanak. Körül a sírokban rokon, szomszéd, testvér, barát, fekszenek mind most rettenetes csendben, - gyermekkorom nem is fél faluja már: háromnegyed inkább. Megszédülök: nevek szólnak keresztekről, fejfákról, szólítanak, mondják nevem, hallom hangjuk évtizedek mélyéről, fejemre, vállamra nehezednek súlyos kezek.

Hol láttam őket utoljára,

Istenem? Kapálni menet, szántani, gyűjteni, kaszálni Halom alá, a „Bagóvári” erdőhöz, Sósosba, Páskomba,

Lajos hídhoz, szemerei, szentpáli, baráti dűlőkbe gyalogosan, szekereken?

A Halomdomb eltűnt azóta: elhordták. Erdőnket kivágták. Szőlőnket kiszántották. A dűlőnevek jórészt eltűntek, mikor egybe szántották itt a földeket.

Az emberek meg kiköltöztek a temetőbe, fekete ünneplősen az öröklétbe.

Az én egész gyerekkorom!

Nevek csak a sírköveken. A lelkem sírkövüknél is nehezebb.

Torreuieja, 1991. okt. 30.