Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - EPILÓGUSOK - Konrad Sutarski: Új, közös hagyomány
Maga 1956 az én emlékezetemben gyakran nem mint események bonyolult összefonódása jelenik meg, hanem egy jelképes rövidítés formájában. Egy képes levelezőlap formájában, amelyet 1956 novemberében kaptam egy krakkói grafikustól, akivel véletlenül ismerkedtem össze, s nevét sosem tudtam meg. Ez a képes levelezőlap egy nagy piros-fehér-zöld szempárt ábrázol, alatta kemény, piros könnycseppekkel. Váljanak ezek a piros könnycseppek - mint legegyszerűbben megformált mementó - fejtegetéseim kiegészítő mottójává! A KÜLÖNBSÉGEK A lengyel 1956, amely az emberhez méltó életkörülményeket követelő poznani megmozdulásokkal, a június 28-29-i véráldozatokkal és a társadalmi feszültség további növekedésével kezdődött, a pártállami vezetésben bekövetkezett szakadással és a haladó erők átmeneti győzelmével végződött. Ennek jele volt az, hogy a LEMP KB plénumán Gomulkát választották meg a párt első titkárává (X. 21.). Akkoriban úgy hittük, hogy Lengyelország - éppen az addig háziőrizetben tartott Gomulka közreműködésével - politikailag függetlenítheti magát a Szovjetuniótól. Futótűzként futott végig az országon a hír Hruscsov sikertelen, személyes intervenciójáról, amely szerint a már Varsó fölött köröző szovjet elnöki repülőgép nem kapott volna leszállási engedélyt, és a hatalmas birodalom első embere - ama drámai „ég-föld” beszélgetés után - dolgavégezetlenül visszarepült volna Moszkvába. A drámai beszélgetés - bár más formában - valóban lezajlott, azonban a függetlenségről szőtt remények, sajnos, álmok maradtak. A „lengyel október” legnagyobb, legtartósabb eredménye a kulturális és tudományos élet spontán felvirágzása, a szabad világgal felújított kapcsolattartás lett, s ez kiteijedt az élet minden területére. A hatalom restrikciói, amelyek egyre nőttek a későbbi években, már nem tudták mindezt alapvető módon korlátozni, elsekélyesíteni. Összevetve az 1956-os esztendő lengyelországi és magyarországi történéseit, látni kell, hogy bár a társadalmi elégedetlenség motivációja a két országban hasonló volt, az a helyzet, amely 1956 végén uralkodóvá vált — a hatalom és a lakosság viszonyát tekintve - a két országban alapvetően különbözött egymástól. Magyarországon több évig tartó könyörtelen leszámolás vette kezdetét a néppel szemben, mely állampolgári és politikai szabadságjogokat merészelt követelni. Lengyelországban, ezzel ellentétben, a szabad gondolkodás fejlődése szempontjából kedvező feltételek alakultak ki, még akkor is, ha a rezsim a következő években ezt a gondolkodást tőle függő formákba igyekezett szorítani. A politikai viszonyok különbözősége miatt a két nemzet antikommunista ellenállása más-más formában jelentkezett. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy létezett ilyen ellenállás, és az növekedett az erős, aktív emigráció segítségével is. A rosszul irányított, s egyre nehezebb gazdasági körülmények között kínlódó Lengyelország történelmét a hatvanas, hetvenes években társadalmi lázadások újabb és újabb hullámai adják:- 1968 márciusa: diákmegmozdulások Varsóban, Krakkóban, amelyeket a cionizmus elleni harc jelszava alatt nyomtak el; 487
