Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - SZÍVHANGOK - Andrzej Sieroszewski: Lengyel költők az 1956-os magyar felkelésről

és három társa 1956. október 6-án tartott ünnepélyes temetéséhez kapcsolódik. A temetéssel egyidőben lezajló tüntetés a későbbi események sajátos előjátéka volt. „A közvélemény hajlik arra - írta Széli Jenő harminc évvel később hogy az 1956. évi forradalom kezdetét Rajk László és társai tetemének nyilvános újraelhantolásával, 1956. október 6-tal azonosítsa. („Ha nem lett volna eső, már akkor kitört volna.”) Nem vitás, a hatalmas tömeg elkeseredése, haragja ekkor vált olyan érezhetően fenyegetővé, hogy felidézhette a közeli robbanás előérzetét (,..).7 így Szymborska verse is szorosan kötődik a felkeléshez. Jóllehet csak az 1957-ben kiadott Kiáltás a Yetihez című kötetben látott napvilágot8, feltehető azonban, hogy közvetlenül Rajk temetése után, azaz még a felkelés előtt íródott.

S végül Woroszylski: ítélet című verse9, amely Nagy Imre és társai 1958 júniusában történt elítélésének és kivégzésének visszhangja. A felkelés után közel két évvel keletkezett, de a vele való közvetlen kapcsolat kétségtelen, minthogy a felkelés vezetőinek tragikus sorsát mutatja be. Emellett arról tanúskodik, hogy Lengyelországban a magyar felkelés emlékezete leverése után sem hunyt ki.

A versek legjava azonban 1956 októbere és decembere között jött létre. Szerzőik között megtaláljuk az összes nemzedék költőit: a legidősebbeket (1894-ben született Iwaszkiewicz és 1901-ben született Julian Przybos), a még az első világháború előtt születetteket (Mieczyslaw Jastrun, Adam Wazyk, Milosz), a húszas évek szülötteit (többek között Tadeusz Kubiak, Zbigniew Herbert, Woroszylski), és a legfiatalabbakat, az akkor még 22 éves Stanislaw Grochowiakot, és Konrad Sutarskit. A harcoló Magyarországgal vállalt szolidaritás tehát nem csupán egyetlen nemzedék költői megnyilatkozása, a keresztmetszet e tekintetben átfogó, teljes.

Még ennél is szembetűnőbb a szóbanforgó versszerzők eszmei, és művészeti hovatartozásának sokfélesége. Vannak közöttük, akik a Skamander (Iwaszkiewicz), a wilnói Zagary (Milosz, Jerzy Zagórski), a krakkói Awan- garda (Przybos) és Kwadryga (Marian Piechal) nevű irodalmi csoportosulások tagjai voltak. Jelentős számban vannak a társadalmi baloldalhoz tartozók (Jastrun, Piechal, Zagórski, Milosz, Ryszard Liskowacki), közöttük a háború utáni első években a politikai élet és a kommunista párt kultúrpolitikájának aktív résztvevői is (Przybos, Wazyk, Tymoteusz Karpowicz, Woroszylski). Közülük egyeseknek az, amit jelképesen Októbernek nevezünk, fordulópontot jelentett az eszmei-politikai fejlődésben. Viszonylag sok költő biográfiájában lelünk fel kapcsolatokat a hajdani Lengyelország keleti határvidékeivel (Iwaszkiewicz, Zagórski, Milosz, Hordynski, Karpowicz, Woroszylski, Sliwiak, Herbert), igen sokan vették ki részüket a második világháború földalatti kultúrmunkájából (Iwaszkiewicz, Jastrun, Zagórski, Milosz, Hordynski), vagy a nyugati Lengyel Fegyveres Erők főparancsnoka alá tartozó Honi Hadsereg tevékenységéből (Piechal, Kubiak, Herbert, Liskowacki). Az említett versek szerzőinek listáján a Szovjetunióban megalakult Lengyel Hazafiak Szövetségének egykori aktivistái (Karpowicz, Wazyk) és a moszkvai Gorkij Irodalmi Intézet végzettje (Woroszylski) mellett ott szerepel a független moralista, aki az ötvenes évek elején mutatkozott be az ellenzéki Tygodnik Powszechny hasábjain (Herbert), a lublini Katolikus Tudományegyetem hajdani diákja (Stefan Zarebski), és az idealizálástól elforduló, a világ rútságának bűvkörébe

334