Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Martos Gábor: "Mind walesi bárdok voltunk" - beszélgetés Cselényi Bélával

— Igen, bár ő nem tartozik szorosan a generációhoz, már irodalomtörténeti szemmel nézve, hiszen neki nem jelent meg Forr ás-kötete; ez talán a sors nagy igazságtalansága. Szeretném, ha elmondanád azokat az emlékeidet, amelyeket magadban őrzői róluk; már amennyire ismerted őket.- Eléggé felületesen ismertem csak őket. Az az érdekes, hogy a korán meghaló költőkben mindig van valami féktelenség. Féktelen természetű ember volt a székely dialektusban beszélő Vass Levente, sápadt, Mátyás király-szerű arccal, amelyen láz- rózsaszerű, egészségtelen foltok mutatkoztak; farmerruhában járt; most, ahogy felidézem, mintha egy sörösüveg is lenne a kezében. Nem akarom ^részletezni, hogy milyen embertelenül megalázták, megkínozták a katonaságban valamilyen akciója miatt... talán ezzel függ össze, hogy aztán elhatalmasodott rajta a benne lévő betegség- vagy éppen ez volt, ami kiváltotta? -; mindenesetre ö kikerült Magyarországra, és mintegy utolsó kívánságként pesti ficsurként élhetett a halálos betegségével; rákos volt. Jól lehetett vele beszélgetni, de mindig szorongást keltett bennem, hogy árad a szavaiból valami olyan békétlenség, amely vagy a forradalom, vagy az öngyilkosság felé mutatott. Nem lett öngyilkos; a betegség végzett vele. Ennek ellenére nagyon higgadt, ünnepélyesen ömlengő verseket írt, nem a szó díszünnepi értelmében.

Sütő Istvánt jóformán nem is ismertem; róla csak annyi emlékem van, hogy szőke volt a bajusza.

Boér Gézával, azt hiszem, sosem találkoztam, legalábbis számomra új volt az arca, amikor megláttam a Forrás-kötetén. Öt legfeljebb az írásaiból elemezhetném. Nagyon sterilnek érzem, nagyon teoretikusnak, de önmagához képest következetes. Úgy nem értem Bőért, ahogy Tandorit nem értem.

Darkó kicsit Salvador Dalira emlékeztetett; csapzott fekete haja volt, ami kissé madárszerűvé tette, bár Géza szerint macskaszerű volt. Különböző szürreális ötletei voltak. Egyszer, emlékszem, Nagyváradon - „atmoszféra” hatására - nagyon szorongatta a kezemet, és meghagyta, hogy vegyek a Forrás-kötetéből. Már megértettem jól, hogy mit akar, de még mindig szorongatta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett, mint hogyha valami nagyon bonyolult mondanivalót akarna elmondani, pedig csak az volt minden mondanivalója, hogy vegyek a Forrás-kötetéből.-És vajon ezeknek az embereknek, akiknek valószínűleg túl gyakran volt a kezében a sörösüveg — mint ahogy ezt te Vass Leventéről elmondtad - ...szóval azt az üveget a kezükbe vajon mennyire a helyzetük adtai És vajon mennyire tekinthető ugyanezen helyzet áldozatának mondjuk az a Zudor János, akinek tavaly végre megjelent a Forrás-kötete, de egy léthelyzetből adódóan évekig képtelen volt összehozni egy kötetnyi anyagot, holott nagyon sokan próbáltátok erre őt rávenni, illetve nagyon sokan próbálták a verseiből összeállítani a kötetéti- Az objektivitás az, hogy mindenkiben van hanyagság, és azt hiszem Zudor - különböző erényei mellett - kifejezetten hanyag is volt, hogy nem hozta össze idejében a kötetét. Na most már miért van az, hogy mondjuk Zudor nem tudta összehozni, de teszem azt Kőrössi Jóska ugyanolyan körülmények között mégis ki tudta hozni? Azt hiszem, kötet létrehozására mindegyikünknek esélye volt, és előbb-utóbb a legtöbben éltünk is ezzel. Amire nem volt esélyünk, hogy például a fényszedés technikájával kitágítsuk az irodalmat; mert nemcsak megjelenni kell, hanem művelni, továbbvinni is. Arra már nem volt lehetőség, amit mondjuk Ladik Katalintól hallottam, hogy átlátszó fóliákra nyomassunk kötetet. Bállá Zsófi arról álmodott, hogy spirálfüzetet ad ki, és így a versek sorrendje megváltoztatható lenne. Vagy hogy éppen mappában, szeszélyes sorrendbe rakható verseket adjunk ki. Tehát a szó Magyar Műhely-értelmében vett újításokra egyikünknek sem volt lehetősége.

857