Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Martos Gábor: "Mind walesi bárdok voltunk" - beszélgetés Cselényi Bélával

— Hogy gondolod, merre fog vinni ennek a generációnak az útja; és a saját utad ezen belül?- Két dolgot remélek. Remélem azt, hogy mindegyikünk megőriz valamit a diákköri kávézgatások hangulatából és égető igazságszomjúhozásából; másrészt remélem, hogy nem válunk népszolgahordákká, hanem megmaradunk egyéneknek; egyéneknek, akik gondolkoznak, és önmaguk maradnak. Tehát azt remélem, hogy Géza továbbra is a fantazmagóriáit fogja mérnöki alapossággal kiötölni-hatolni; remélem, hogy én még vagy száz álomverset fogok írni, és remélem lesz annyi időm, hogy gyermekkorom minden porszemét megörökítsem; remélem, hogy Bállá Zsófi megmaradhat öregkorában is kolozsvári lokálpatriótának, mégpedig Kolozsváron; remélem azt, hogy mindenki a saját egyénisége szerint, a saját talapzatán fogja a saját szobrát felépíteni, és nem fog valamely sematikus szoborcsoportba beállni.

— Ez egy önálló, külön szoborpark lesz; saját sétányokkal az olvasó számára; saját díszekkel, saját mondanivalóval?- Akkor lesz csak önálló szoborpark, ahogy mondtad, ha az összetevők nem törekednek érdekeik mesterséges összeegyeztetésére. Tehát ne keressünk közös vonást ilyen értelemben Szőcs Géza, Bállá Zsófi, Egyed Péter között. Mondjuk csak azt, hogy mindegyikük nemzetiségi elnyomott... Bár ugyanúgy a rakodómunkás szomszédjuk is nemzetiségi elnyomott, és azért a lényeg mégiscsak az, hogy miben különböznek ók a rakodómunkás szomszédjuktól... Azt hiszem, nekünk nagyon kevés lehetőségünk volt az önmegvalósításra, ennek ellenére a körülmények között maximálisan megtettük azt. A legnagyobb veszélynek azt tartanám, ha valaki tudatosan próbálná meg felszámolni az önmegvalósítási törekvéseit.

(Budapest, 1990. március 26.)

858