Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Martos Gábor: "Mind walesi bárdok voltunk" - beszélgetés Cselényi Bélával
abból a korszakból való, és ez is - remélem - csak a jéghegy csúcsa, és van még ugyanott legalább ennyi ugyanilyen színvonalú, közölhető versem. Tehát én nem cenzúráztam magamat, legfeljebb történelmi szempontból, mert ha lett volna olyan ötletem, amelyért börtön jár, biztosan nem írtam volna meg, mert azért szeretnék... szeretnék nem sakkozni. Magyar ember vagyok, de ezen egy kicsit túl kellene lépni. Nem életcélom az, hogy magyar ember legyek; ez egy tény, amelynek helytállók, de amennyiben életcélomnak tekinteném, akkor én volnék a nacionalista. Hogy mondjam... Miért volt Apollinaire francia ember? Nem azért, hogy az angolokat gyűlölje, hanem azért, hogy megtegye azt, amit neki kell. Én miért vagyok magyar? Nem azért, hogy a románokat gyűlöljem, hanem azért, hogy valamit tegyek. Hogy mit, azt mások fogják megfogalmazni, amikor majd lezárul az életművem. — Ezután a helyzet után, amit itt elmeséltél, te — ahogy többen is ebből a generációból - elkerültél Erdélyből; áttelepültél Magyarországra. Ez azt jelenti, hogy a helyzeted alapvetően megváltozott. De azért hangsúlyoztam azt, hogy nem egymagad ebből a generációból, hanem sokadmagaddal, hiszen ennek a generációnak ma már legalább a fele Erdély határain kívül - ki messzebb, ki közelebb — él. Tehát végül is ez is lehet modellértékű; hiszen az egész beszélgetésünket azzal kezdtük, hogy vajon a te pályád mennyire modellértékű ebben a generációban. A te helyzeted megváltozott, de ugyanígy megváltozott más alkotótársaid helyzete is. Mennyire befolyásolta ez a költészetedet, a munkásságodat; most beleértem azt is, hogy itt azért hét év után végre kiadtál egy új kötetet ? — Ezzel kapcsolatban, azt hiszem, két dolgot mondhatnék. A legfontosabb, amit meg kell említenem, hogy a nyolcórai munka mellett - hiszen itt vége a boldog szabadúszó időszakomnak, Erdélyben ugyanis apám magas nyugdijából éltem munkanélküliként — ...tehát a nyolc óra munka mellett nyilván legalább egyharmadára csökkent a termékenységem. Ráadásul objektív tények miatt történetesen nagyon zsúfolt kishiva- talnoki életet élek. Ez az egyik dolog. Másrészt én számítottam előre ezzel a tényezővel, amelyet említettél, és valahogy saját egyéniségembe szükségesnek tartottam bevezetni egyfajta „kicsinyességi szűrőt”, hogy valamit megőrizzek az erdélyiségemből. Nevetni fogsz talán, valóságos lelkigyakorlatomba került, hogy meghonosítsak magamban egy olyan szokást, amelyre nem szorultam rá Erdélyben, és amelynek talán nincs is értelme, hiszen olyan, mint valamely vezeklési rítus: minden este megszámolom a pénzemet. Ezzel a lelkigyakorlattal minden nap erdélyivé válók. Erdélyben erre nem volt szükségem, hiszen ott alaphelyzetben voltam az. Semmiképpen sem akarok azokhoz hasonlítani, akik itt felszabadultak. Nekem nem célom a felszabadulás; én konok erdélyi akarok maradni itt is. Amíg számlálgatom este a garasaimat, azalatt tulajdonképpen hálát adok a sorsnak, hogy itt lehetek; megemlékezem magamban azokról, akik otthon nyomorognak; hálával emlékszem arra az öreg rokonunkra, akinek számlálatlanul költöttem el az ezreseit, amíg a nyakán éltem; és megtanulok a saját lábamon élni. Azt hiszem, hogy ha a Kossuth-díjat egyszer megkapom, akkor guberálni is fogok...-De ugyanakkor van egy másik oldala is annak, hogy átkerültél Magyarorszgára: belekerültél egy olyan közegbe a sokkal inkább információszegény erdélyi közegből, amelyről másfajta rálátásod lehet a világra. Ez vajon mennyiben befolyásolja a munkásságodat? — Ez a közeg teljesen idegen tőlem. Én naponta találkozom nyűgösen információéhes riporterekkel, naponta kiszolgálom őket, de nem értem, miért türelmetlenek, nem értem, miért boldogok, nem tudom, miért izgulnak; ugyanakkor nem érzem őket szélesebb kitekintésű embereknek. Úgy érzem, hogy amiket ők hatalmas elánnal el855
