Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Martos Gábor: "Mind walesi bárdok voltunk" - beszélgetés Cselényi Bélával

ezt a konzervativizmusát én valahogy mindig úgy tekintettem, hogy méltó ellenlábasunk, de ellenlábasunk. Talán az, hogy ő leülepedett, kikristályosult fogalmakra építve indult el, nagyon távol a hatvanas évek szellemétől, már meghatározza azt, hogy útja számomra már követhetetlenné válik. És remélem is, hogy követhetetlen marad, hiszen különben talán nem volna fejlődés az erdélyi irodalomban. Másik példaként megemlíthetném Nagy Zoltánt és Tőkés Zoltánt, akik lettrista versekkel indultak; tehát megindult ugyanakkor - szintén utánunk - egy olyan áramlat is Kovács András Ferenccel párhuzamosan, amely a tízes évek francia avantgardjának szellemében mondjuk a Fellegvártól eljutott a lineáris értelemben vett szöveg felszámolásáig. Olyan jelenség ez, ami — mondjuk - a hatvanas évek végén Jugoszláviában már megvalósult, de Erdélyben - gondoljuk csak el: Ceau^escu Erdélyében - ez azért mégiscsak kísérteties.- Említetted a Fellegvárt... Én már az előbb akartam mondani az Echinoxot és a Fellegvárt, mint azt a két fórumot, amelyeket gyakorlatilag ti magatok hoztatok létre magatoknak; ez a két műhely is a ti szellemi terméketek. Ezekbe a műhelyekbe nagyon sok minden jött be abból a bizonyos európaiságból, amit az előbb mondtál. Ez a két fórum mennyiben volt a harmadik generáció szellemiségének a hordozója? Azért is kérdezem ezt, mert itt olyan - részben idősebb, részben fiatalabb — alkotók is működtek veletek együtt, akik szigorúan véve nem a harmadik Forrás-generációhoz tartoznak; gondolok az elődök közül Bogdán Lászlóra, Bállá Zsófiára, Markó Bélára; a fiatalabbak közül éppen az általad említett Kovács András Ferencre.

— Azt hiszem, kihagytál egy fórumot: a Gaál Gábor Irodalmi Kört. A Gaál Gábor, a Fellegvár, az Echinox... valamint a Visszhang diákrádió; ezek voltak nagyjából a fórumok. Plusz - egy kissé oldalelágazásként - a Kolozsváron akkor működő három táncház. Ezek a fórumok tömörítették magukba azokat az alkotókat, akik nem adták a nevüket a Ceau?escu-dicshimnuszokhoz. Ezek az emberek már a jelzőik közül kihagyták a „szocialista” szót. Talán az sem véletlen, hogy sok közöttük a nudista; tehát szabadabb emberek voltak. Voltak köztük okkultak, babonások; voltak olyanok, akik feszegették a történelmet... Tehát egy szabadabban gondolkodó réteg kezdett kialakulni, paradox módon nonkonformizmusból a maoista terror idején. Képzeld el a tízes évek francia bohémjeit a hatvanas évek Pekingjében; körülbelül ez volt Kolozsváron.-És milyen érzés volt megjelenni az Echinoxban, amely nagyon magas minőségű volt, de mégiscsak Ceauqescu volt általában a címlapon, hiszen nyilván ez a lap sem tudott kibújni abból a közegből, amelyben megjelent, megjelenhetett. Más kérdés, hogy ti a magyar oldalakon talán egy kicsit szabadabbak - vagy ahogy ezt egyszer Beke Misi mondta: cenzúrázatlanabbak — voltatok; de mégiscsak egy Ceausescu-címlapos újságban álltak Cselényi Béla versei...- Hadd mondjak el egy történetet. Egy román versfordítási pályázaton vettem részt. Történetesen - Szász János válogatásának köszönhetően - két klasszikus hexameteres versemet választották be; az egyiket egy tengerparti szerelmi élményhez kötöttem, a másik pár szkeptikus sor volt a barátomnak; szintén skandálható. Lefordította a neves Victor Turbure románra. Nem lett volna ebben semmi baj; első díjat kaptam, tehát ’79-ben én voltam állítólag a legjobb kötet nélküli magyar költő. Amikor kézhez kapom a kötetet, hát ott van Ceau^escu többszínnyomású képe a fedőlapon. Szerinted mi közöm volt ehhez a Ceausescu-fényképhez? Hirtelen látom, hogy legszebb álmaim Ceau^escu képével kezdődnek... Ilyen értelemben minden alkotó úgy volt, hogy írta,

853