Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Páskándi Géza: Az új tasmán szótár (hangjáték)
ben bágyadt őszi alkonyt? Koalamackó szemében század végi kételyt, kiábrándulást, közönyt? ŐRMESTER Nem, uram. PARANCSNOK Na látja! Én azt mondtam magának: őrmester, világtörténelmi felelősség nyugszik a kettőnk vállán. Mi ketten irányítjuk a világ jövőjét, vegye úgy. De hogy tudjuk mi irányítani a világot, ha maga csak ver és ver, én pedig csak pofázok! Ezt mondtam. És azt mondtam: nézze, őrmester, már csak ez a két tasmán emberpéldány tudja a tasmán nyelvet. Ők még értelmiségiek. A többiek pedig szétszórtan, ha igaz, hogy még élnek a világban... de a többiek dokkmunkások, hentesek, és így tovább... Ezekkel kell tehát megvalósítani terveinket. Mert maholnap kihalnak. Vagy pedig kivégeztetjük őket. De szótár nélkül nem lehet! Előbb a szótár, érti? Azután a halál. ŐRMESTER Parancsnok úr, azt is mondta: az nem lehet, hogy egy kihalt nyelv ne éljen tovább... Hát én ezt nem értettem, ezért hát verésben részesítettem őket... Nem értettem a parancsot, uram. PARANCSNOK Mit nem ért? Kihal egy nép! Egy nyelv! Lehull egy csillag! Egy meteorit! Mit akar még? De annak kell, hogy nyoma legyen... Egy fotó, egy szótár, valami... Erre mondtam, az nem lehet, hogy egy kihalt nyelv ne éljen! Nem él ugyan a beszélő ajkán, de él államunk Világdokumentációjában, és élni fog tovább! És száz és ezer év múlva ezt a nyelvet tanítani fogják az egyetemeken... vagy akár holnap is! Ezer és ezer diák foglalkozik vele... Száz és száz tanár él abból, hogy tanítja... A nyomdászok a kihalt nyelv szótárain dolgoznak... Felszámolhatjuk a munkanélküliség legalább egyharmadát azzal, hogy a kihalt népek nyelvét, történetét tanítjuk, könyveket nyomtatunk... Arról nem is beszélve, hogy ha az emberek holt nyelveket bifláznak, nem vonulnak fel, nem tüntetnek a kormányok ellen, nem szívnak kábítót, nem alkoholizálnak, nem szereznek nemibetegséget, és így tovább. A halott népek és nyelveik lekötik minden szabadidejüket! Hát akkor nem élnek ezek a holt nyelvek? De igenis: élnek és hatnak! (hirtelen) Maga mit ad a kisgyermek kezébe, ha azt akarja, hogy lefoglalja magát, hogy csendben üljön? ŐRMESTER Hogy én? Hát én... egy babát. Egy olyan kis helyest, amelyik... PARANCSNOK (közbevág) Úgy van! Egy babát. Egy halott babát. Egy eszközt. Tárgyat. És akkor semmi baj nem lesz... Ezzel szemben maga mit csinált? ŐRMESTER (már egyre inkább némi bűntudattal) Verésben részesítettem őket, uram. De uram, ha én nem értem a parancsot, én mindig megverem őket... Én másképp nem tudom megmagyarázni nekik a parancsot, csak úgy, hogy megverem őket. (majdnem sír) PARANCSNOK (megvetően) Bár maga lenne tasmán! Akkor nem lenne gondom magával! Tessék: ezek a szép, egészséges, okos emberek kihalnak, maga pedig él! Él! Igazságtalan a világ, én mondom, őrmester. De mit tehetnénk ellene? Semmit, az ég világon semmit! ŐRMESTER Elmehetek, uram? PARANCSNOK Dehogy mehet! Most akarom megmagyarázni, mit csináljon! Megmondta nekik, hogy üljenek le és írják össze a szavaikat? ŐRMESTER Meg, uram. PARANCSNOK Persze minden meggyőződés nélkül! Hát persze, hogy így egy szót se írtak! Ha nem érzik a maga hangjában, szemében a nagy célok hevületét, hát persze, hogy lazsálnak! ŐRMESTER Jelentem alásan, szó se volt lazsálásról. PARANCSNOK Hát, miről volt szó? ŐRMESTER Én azt mondtam nekik: na, te tasmán Adám, na te tasmán Éva, mert azok vagytok, utolsó Adám és Éva, s nem az első... szóval... így szólítottam őket kedveskedve... Még almát is vittem nekik... egy kosárral... na mondok: írjátok azt a nyelvtant. PARANCSNOK Erre ők? 839
