Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Mózes Attila: Hüvely Matyi csodálatosan posztmodern élete (próza)

ben majd homárnak fog ízleni, a homár, hogy dalban vonul Korond fölé, a szépfiú, hogy a nem létező havi két üveg vodka helyett négyet juttat minden (Fr!) frontos és megbízható alkoholistának, a gyerek, hogy jó lesz, a vén­asszony, hogy szép, a szépasszony, hogy hűséges, a csúnya, hogy szépséges. Áradt a segély nyugatról, s a kultúra és civilizáció keletről. Elkövetkezett egy újabb Drang nach Osten, ezúttal az amazonok révén, de / és törököt fogtak, mert igencsak megunták már a furulyázást; az okarina édesebbnek / jövedelmezőbbnek bizonyult. Némelyek több török filharmónián is végig­játszottak. Szelíd ottomán világ köszöntött újra Hüvelyékre, nem lehetett okuk a nosztalgiázásra. Akkoriban éppen Isztambulra lett érvényes Johann Wolfgang rosszhiszemű szállóigéje, hogyaszongya: „Denn immerfort sind vor- nenan die Frauen / Wo’s was zu gaffen, was zu naschen giebt”. Bámészkodni, nyalakodni - etc. - ott vala jó. Allah akbar, ja kerim, ja rahim, illéri az Aranyszarvhoz, zutty! Az országos havivérzésben Hüvely Mátyás is elhatározta, hogy megtisztul, s hogy asszonya kedvére tegyen, öszveszedte mindazt a kis tudást, amelyet egykoron szőke latintanárnő szeretője ojtott belé egy kankóval egyetemben, bevágta az Ódák harmadik kötetéből azt a horatiusi átkot, mely szerint „Eradenda cupidinis / Pravi sunt elementa”. Asszonya erre csak annyit jegy­zett meg, hogy amiért oly deákos néki a műveltsége, nem muszáj állandóan félrejárnia, holott az idézet ugyebár hűségesküként is értelmezhető, ennek a Hüvelynek peniglen nemcsak deákos, hanem - mint a fentiekből kiderül - germános, neolatinos, hellyel-közzel angolszászos és ferdeszemű kultúrája is akadt, mert annak idején Lao-ce révén ismerte meg Weöres Sándort is. Ez a Hüvely mindent tudott; igaz, mindent csak félig, de azt aztán egészen. Na, de ezzel ne untassuk tovább a műveletlen olvasót, klasszika-filológia tanárt és irodalomtudóst, mert unják az egészet, betéve és visszafelé is. Aber sprechen wir nicht mehr darüber. Népies finomsággal: Mund zu! Az együttélésről. A strandon többségi srácok beszélgetnek a korosztályukra oly jellemző választékossággal. Az egyik szelíden rászól társára: „Dar nu tj-am spus mái, pulá, bazmeg!”. Erről bizton megállapíthatni, hogy a hely­relegény már legalább egyszer eljutott a Nyugati Pu-ra, s eladott néhány tekercs budipapírt, húst, zöldséget, miegymást. Forintért az országot is. Dol­lárért pláne. Egy országot adnék egy dollárért, járja a shakespeare-i szálló­ige, de erről többet csak a után, s ez így szól a fölháborodott tömeg és a film nyelvén: nem adjuk el az országot egy marék dollárért. Marhák, nemsokára lejért sem kell, röhögnek az utcasarkon a dörzsöltebb valutaüzérek. Erről ki-ki többet megtudhat a 811

Next

/
Thumbnails
Contents