Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Mózes Attila: Hüvely Matyi csodálatosan posztmodern élete (próza)

Reggelig tartott az a jó, megbízható, sokszor kipróbált másnapossága, amikor akadékoskodó asszonyát gyöngéden a falra kenve, Turiddúként indult friss- leve-gőre. A levegőn pedig a munkásosztályba botlott, személyesen, amint rendületlenül és - akkor úgy tűnik - senkitől sem vezérelve haladt az utcán, föltűnően kész táblákat emelve a vállán, föltűnően lyukas lobogókat lobogtatván, a lyukakban természetesen ama szent jelszóval, hogy Világszabadság! S ezt elharsogták. Velük gyalogolt a Fő térig, miközben mindenki nagyon szeretett mindenkit (kettőt kivéve), a román a magyart, a magyar a románt, talán még a magyar a magyart is, bár ezt kevésbé hangoztatták akkor. A központban vásárolt egy kenyeret. (Volt!) Ugyanott találkozott egy ismerős házaspárral, akik igazolták forradalmi jelen(lét)ét. Pont akkor, sajnálatára, senki mással, egyetlen ismerősével sem, pedig később aztán mindenki találkozott a tömegben, pont most, amikor mindnyájan oly rendíthetetlenül menetelnek a forradalom felé, és nem jön, nem jön az ólom a katonából. Tulajdonképpen, gondolja Hüvely, egyikünk sem esett el aznap, hogy bizonyíthassa a maga igazát. Vagy a másikét. Akik a tegnap estek el, azok bizony nem a máért haltak meg, mint ez később igazolódott. Délben a tévé hivatalosan bejelentette, hogy forradalom van, s ezzel a forradalom véget ért. Kinek jó, kinek pedig rossz véget. Hullaszitok és hóhérvigyor. El ne b(röh)őgd magad, kis Matyi. Erről semmit.

Hüvely Mátyás, a férfikora zenitjén páváskodó férfiú csak azt a néhány józanságban töltött eufóriás napot szégyelli egész viharvert életéből. Nem azt, hogy boldog volt, hanem azt, hogy ő már csak akkor lehet boldog, ha egyben vakhülye is. Pász.

A fővárosi tévéforradalom éjt nappá téve ment egy darabig, megszakítatlan folytatásokban, s nem kellett napokat várni rá, mint a tehénszemű Sue Ellenre. Tetszetős volt a forgatókönyve, mintha Sergiu Nicolaescu, azelőtt nagy kommunista rendező írta s rendezte volna. Lehet, ez így is volt. Szereplők: népség, katonaság, civilek, papok, hercegek, grófok, nagysüvegű tótok, válogatott romalegények. Bonchidától Apahidáig folyt a rémhír, hogy a szekusok elsáncolták magukat a hegyekben, hogy azok amilyen szervezettek, hónapokig gerilláskodhatnak; pedig milyen jól érezték magukat ők természetes elemükben, a fékomadták, az istenadta nép között; néha hátulsó pár előre fuss- t, néha seggrepacsit játszottak: náluk volt a pacsi, a népnél a segg, soha fordítva. Erről még tudnék mit mondani, de pszt-csitt, mert mindjárt kuss!

A nép megígérte, hogy példásan fog dolgozni, az új vezetés megígérte, hogy ő nem a régi, az RHSZ6, hogy ő nem a volt, hanem a jelenlegi Securitate, a kerítés megígérte, hogy kolbászból lesz, a kolbász, hogy ezután nem lesz kerítésből, a kutya, hogy lesz belőle szalonna, a szalonna, hogy kutya idők6 a.m. S. R. I.

810