Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Mózes Attila: Hüvely Matyi csodálatosan posztmodern élete (próza)
lene, nem hetven vagy hatvannyalsz vagy még kevesebb. Captatio benevo- lentiae, morogja bosszúsan a vénasszony - Szájmámi - felé, s a latinul sem beszélő satrafa ebből csak annyit ba megért, hogy: kapd bé a... Ami pont elég. Egy darabig csak álltak, álltak, stagnál(l)tak a dolgok, aztán megbolondult a világ. Hüvely azt hallotta a rádióban, majd látta a televízióban, hogy semmi sem örök, legkevésbé az, amit létének minden pillanatában öröknek kiáltanak ki. Dőltének mindenek, rendszerek, falak (később birodalmak), de ő mindebből semmit sem hitt el, mert erre nevelték a szkeptikus filozófusok. Nem hitt előbb a fülének, aztán a szemének, aztán már magának Chrudi- náknak sem. Az ő háza táján ugyanis nem történt semmi, de annyira nem, hogy azt jól lehetett észlelni. Szerre, de gyorsan került le egy sor felség- jel(vény)ről a vörös ★ Világtörténelmet élünk, gondolták egyre nyíltabban a kocsmában italukba bámuló szakadt részegek, de ezt senki nem hiszi el magának. Azon a boron- gós decemberi napon Hüvely utolsó erejével startolt haza a csehóból, hogy még idejében elérje csatlakozását az induló ágyhoz, s bár hazafelé igyekez- tében gyakorta a kezére lépett, marathonja sikeresnek bizonyul. „Győztem!” kiáltással hanyatlik viharvert nyoszolyájára, mint aki aznapra jól végezte dolgát. (Félig berúgni ablakon kidobott pénz, véli a bölcs orosz ember.) Szen- deréből az ajtón rémülten bezuhanó hitvese ragadja ki, akit Mátyásunk már régóta csak akkor vesz észre, ha valami Szélsőséges dolgot művel az árva, vagy netalán szégyenlősen betéved a hitvesi ágyikóba. (Papírja van róla, na, dohogja ilyenkor az éppen soros ideálnak a családszerető Hüvely.) Az állomásnál lőttek rám! - lelkendezte a megrémített társ, aki mindent személyesen magára vett, mire Mátyás rechtsről linksumot csinálván az ágyon, gőzösen dohogta, miszerint a fiúk még nem tanultak meg eléggé célozni. Később az asszonyka bekapcsolhatta a televíziót, mert valami háborús film hangjai hallatszottak a panelfalon keresztül, s Mátyásunk véres napokról álmodva aludta át a nép- és katonaharag első félóráit. Na, ide tegyünk egy-ot. De már este igazán ropogtak a masingeverek, nyomjelző lövedékek röp- döstek fölöttébb furcsa irányokba, s Hüvely Mátyás hiába próbált volna fra- ternizálni a néppel, a katonai kordon háta ezt nem tette lehetővé számára. Szép van, fiúk, buzdítgatja az egyáltalán nem biztonságos lakásból a tömeget annak minden egyes morajlására a daliás Hüvely; hogy nem vehetett részt a hacacárén, személyes csődjének könyvelte el, s olyan kényelmetlenül érezte magát, mint egy Esterházy Irapuatóban.5 5 Az idézet(t) (6:0) itt az író öccsétől (is) való 809
