Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Vekerdi László: Csoóri Sándor: Nappali hold (esszé)
a demokrácia örvényének a közepén egyszer csak arra kellett rádöbbennem - olvasható a könyv hátlapján külön is kiemelve hogy mi, értelmiségiek, küldetésünktől megittasulva, ismét fölülről akarjuk megváltani az országot, s ehhez a megváltáshoz készülünk átalakítani a rendszert. Pedig épp nekünk kellene - s kellett volna - leginkább tudnunk, hogy eddig még egyetlen rendszer se váltott meg eredményeivel sehol egy népet, mert csakis a magát újjászülő nép képes új rendszert teremteni. Másképp fogalmazva ugyanezt: a történelemben csak abból formálódhat nagytávlatú ügy, amelyben az egész nép, az egész nemzet részt vehet.” Ez mulasztódott el a magyar változásokban. Ezért volt „veszélyeztetett”, mégha volt is, a „kegyelmi idő”. Félre ne értsük valahogyan: Csoóri nem holmi összefércelt államnemzeti egységet hiányol. Ámde úgy látja, hogy a jó megosztottsághoz elébb harmóniának kell születnie. „Hiszen ahol ez hiányzik, ott elképzelhetetlen a többszólamúság. Ott csak egymástól elszakadt részek, részérdekek nyüzsögnek és háborúznak egymással.” Pedig „amit a méhraj el nem ér, az az egyes méhnek is elérhetetlen marad.” írhatta volna Csoóri is, de nem ő írta. Marcus Aurélius írta (VI. könyv 54.). Márpedig a császár aligha vádolható populizmussal. Vagy, hogy még egy klasszikus morálfilozófust idézzek, A falra hányt borsó sorozatból (2.): „Sok mindent itt hagytak [az oroszok] maguk után, legfőképpen azonban minket. Elmentek, és itt maradtunk egyedül. De jó, sóhajtunk föl. Azután körbenézünk, s ugyan leljük honunkat e hazában, de jónak nem jó.” Hányadik hazában is? A hetedikben? A nyolc és feledikben? De nem lehetne ma is úgy befejezni, illetve kinyitni Csoóri-könyvről szóló recenziót, ahogyan Ágh István végezte a Párbeszéd, sötétbenrcA írt congeniális tanulmányát? „12. Mottóul vagy befejezésül illett volna írásomhoz: vesztemet akartam mindig, tüntetőén a bukást, mert sok itt a kicsi győztes, hát undorodom, sok a világbajnok, a felpumpáltfejű üregi király, a díszsírhelyek fölött röpködő üregi pille - talán még van időm megelőzni sikeres halálomat, zuhanni, hömpölyögni, elmúlni tanítom magamat.” 798
