Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Vekerdi László: Csoóri Sándor: Nappali hold (esszé)
lexiókkal talán segítettek ezt a közös nyelvet újra megtalálni, a közös nyelvet, amin nem írhatók le többé olyan mondatok. Hiszen - ezt meg Karácsony Sándor írta „A szó olyan egyszerű mondatnak az állítmánya, amelynek az alanya a megtapasztalt valóság.” És a hűség a megtapasztalt valósághoz elébb- utóbb rendbe szedi a mondatokat, helyükre igazítja a szavakat. Éppen így lesz - ezt is Karácsony tanította - „a rendbe szedett világ a jelentések világa.” És csak a jelentések világában kelhet életre nyelv, „Seit ein Gespräch wir sind / Und hören können voneinander”. Csoóri világa rendbe szedett világ, s így jelentésekkel teljes. Metaforáinak meglehet éppen ez az ereje. Heidegger híres axiómája - csak ahol nyelv van, ott van Világ - veszedelmesen egyoldalú: a nagy német nyelvelő mintha nem vette volna észre, hogy a nyelv csak ott telítődhet jelentéssel, ahol Világ van, rendbe szedett Világ. Hölderlin jó utódaként József Attila tudta jobban: „hör- pintek valódi világot, / habzó éggel a tetején”. Csoóri nyelvi bravúrjainak ez a hörpintés az aranyfedezete. Különben Grezsa Ferenc észrevette már ezt (ezt is); le is írta A tizedik este recenziójában, a Tenger és diólevélre utalva. A Nappali hold-napló valamiképpen a Tenger és diólevél folytatásaként tekinthető, itt-ott tán a felbabzó világtól megzavart folytatásként, ám a valóság itt is változatlanul Világ, amelyet az ember igazol. A kétféle idő, az eseményeké és az eszményeké ebben a visszaigazolásban azonban nem egybeforrad, hanem szembesül és a pólusok közt felszikrázó feszültségként tudatosul az emberi létezés tragikuma. A vihar és a légicsata már említett leírása gyönyörűen demonstrálja a mondottakat; de említhetnénk visszatérő és már-már balladás példázatát is a hazatért és magát halálra evő hadifogolyról, a legsötétebb ötvenes évek jellemzését a maga szanatóriumi elégiáján keresztül, vagy nyolc- vankilencét a „Deák Ferencbe oltott Rózsa Sándorok” felemás műveként. A Tenger és diólevél viliódzó fényeihez és színes árnyékaihoz képest a Nappali hold tájain általában komorabb világítás uralkodik; a tragikum itt nem elvont ontológiai lehetőségként, hanem tényként és tapasztalatként jelentkezik. Meglehet éppen így lesz „a szó olyan egyszerű mondatnak az állítmánya, amelynek az alanya a megtapasztalt valóság”? Ágh István a Párbeszéd, sötétbenről írva Csoóri „ötödik hazájáról” beszélt: „költészete ötödik honfoglalását vitte véghez -, ha már nomádnak hasonlítom saját szavával”. Ha a Nomád napló és a Kezemben zöld ág világát Ágh István szóhasználatát folytatva Csoóri hatodik hazájának nevezzük, akkor a Készülődés a számadásra és a Nappali hold mondható tán A hetediknek. („Ellenség ha elődbe áll, hét legyen, kit előtalál”.) De mindenképpen változatlanul érvényes most is Ágh István diagnózisa: „Lebukik, hogy fölemelkedhessen. De már nem oda, ahonnan előbb, mindegy, hova, csak máshová...” Ebben az értelemben nevezhető a Nappali hold akár „mélyponténak, és tán nem is csak egyszerűen magára a költőre vonatkoztatva. „Az események forgatagában állva 797
