Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Vekerdi László: Csoóri Sándor: Nappali hold (esszé)

igazságtalan mondat kiváltotta kavarodás, ritka kivételképpen, végül is indulatok és vélemények tisztázódásához vezetett. Ezt a tisztázódást különben még maga Csoóri elkezdte: mindjárt a bántó bejegyzést követő héten egy egész bosszú napi jegyzetben tért vissza a kérdésre: „Szokatlan volt, de három-négy mondat meredekebb kapaszkodóján szabályosan fölgyorsult a szívverésem: szabad-e nekem erről a történetileg, politikailag és lélektanilag tragikusan összegubancolódott gondról széljegyzetben beszélnem? Sőt, lehet-e egyáltalán, anélkül, hogy a téma kibantolásával egy időben ne hántolnék ki millió és millió csontvázat: hideg fejjel elpusztított zsidó kisfiúkét, megszégyenített szerelmes nőkét, apákét, édesanyákét, osztálytársaimét, akikkel ez a világ már soha többé nem tud elszámolni.” A naplójegyzet világosan megérteti, hogy mi ugrasztottá ki ennek ellenére egy héttel azelőtt azt a néhány mondatot: a félelem, hogy a hatalmi harc hevében tartósan a magyarságra süthetik az antiszemitizmus szörnyű vádját, mint ahogyan az induló választási küzdelemben épp amerikai újság itthonról diktált cikkében olvashatta. Talán ha egyszerre jelenik meg az egy héttel elválasztott két naplóbejegyzés, nem is keletkezik körülötte semmiféle vihar, talán az a megdöbbentő néhány mondat is belesimul a pártharcok szépnek és lovagiasnak ugyan nem mondható, ám semmiképpen sem érthetetlen morajába. És mégis jó, hogy nem így történt. Mert a reagálás a Csoóri-mondatokra nemcsak azt bizonyította be, hogy ma Magyar- országon nincsen és nem szítható fel politikai célokra kihasználható antiszemitizmus, hanem valami szubtilisabb ám legalább ilyen fontos dolgot is. Nemcsak és nem is elsősorban a sok mindent tisztázó Kertész Ákos - Csoóri levélváltásra gondolok. Inkább az olyan - itt tán helyénvaló a pátosz - hitvallásokra, mint Orbán Ottó Kortárs-cikke, vagy az olyan elemzésre, mint Spiró György két Különvéleménye a Népszabadságban. Ezek az írások napnál világosabban igazolják sokunk régi meggyőződését, hogy a zsidókérdés Magyar- országon magyarkérdés, negatív és pozitív értelemben egyaránt. Negatív értelemben, mert rendszerint valamilyen önző politikai indokból és érdekből ráncigálják elő. Pozitív értelemben pedig úgy, hogy az „asszimiláció” szó használata ebben az összefüggésben teljességgel értelmetlen. „A »zsidók által asszimilált magyarok« legújabb keletű tétele az abszolút bizonyíték, hogy zsidókérdés réges-rég nincs Magyarországon - írja Spiró »Zsidó másság« száz éve nem létezik Magyarországon... Mindenféle szubkultúrák léteznek, természetesen, ám arról szó sincs, hogy a valamennyire is holokaust emlékű magyarok a többiektől eltérnének: elég sok rossz emléke van itt mindenkinek.” (Jelen recenzens most érti meg igazán, miért érezte üdítő és testvéri morgásnak Spiró György annak idején nagy fólháborodást keltő sorait a népiekről; jelen recenzens mindig is afféle belső bírálatnak érezte ezeket a sorokat, Fülep Lajos és Németh László Szellemében.) „Különbözni csak közös nyelven lehet” írta E. P., a Hitel-Olvasótól vett búcsújában. Csoóri szavai a reájuk való ref796