Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Vekerdi László: Csoóri Sándor: Nappali hold (esszé)

„Mindkét népet ez neurotizálta, sebezte meg a szíve gyökeréig. A magyarok azt nem értették meg, hogy Trianonban mi volt, ami történelmi szükségszerűség, a románok pedig azt, hogy mi volt benne meggyalázás és nyers erőszak. Ahol a valóságot ennyire ellentétesen ítélik meg, s az ítéletet hatalmi szóval még szentesítik is, ott megszűnik maga a valóság. A részletek veszik át a helyét, s elkezdődik fantomizálásuk folyamata.” Fantomizált részletek közt pedig megszűnik a szótértés lehetősége. „Magyarok és románok. Adynak és Bartóknak még voltak hiteles szavai a közös ég alatt. Illyésnek, Arghezinek szintén, mint ahogy Jebeleanunak és Sütő Andrásnak is. De ma már nem beszélünk egymással. Szükségünk volna mások jelenlétére és tárgyilagosságára, hogy újra megszólalhassunk.”

De ezen túl és tán elsősorban saját tárgyilagosságra lenne szükség, hogy ugyanazt a valóságot lássuk, hogy lássuk végre ugyanazt a megszüntethetet- len valót, magyarok és románok, ha különbözően is. Tán nem egészen lehetetlen, hisz talán „csak” azt kéne belátni hozzá, „hogy a kisebbségi kérdés nem faji kérdés, még ha azt eszkábálnak is belőle. A kisebbségi kérdés mindig a többség kérdése is; azaz társadalmi kérdés”. Amíg ezt föl nem ismeri, addig a többség is kutyaszorítóba dolgozza be magát, mégha széles is az, és monstru- ózus álpaloták szegélyezik is.

De amíg ezt belátják tájainkon, sok víz lefolyik a Dunán. Addig a kisebbségbe szorult magyarságban tartani a lelket: irtózatosan nehéz feladat. Már a Készülődés a számadásra tanulmányaiból látszott, hogy milyen szerepet vállalt Csoóri a feladat megfogalmazásában és a gyakorlati munkában, hogy gyakran valóságos kisebbségvédelmi diplomáciát és intézményeket pótolt egymaga. A jelen kötet írásai elmélyítik és kitágítják a kereteket; okos, türelmes, alapos, megnyerő érveléssel fűznek egymáshoz egyszerű, meglepő, megható vagy megrendítő, de mindig megbízható tényeket és történeteket, hogy aztán a bemutatott és elemzett bűnök és bajok fölött megjelenhessék a megoldás szivárványa. Ezekből a hosszabb s rövidebb írásokból, amelyek eredetileg többnyire előadásként hangzottak el valahol New Yorktól Moszkváig, vagy beszédként kiállításmegnyitókon és nyitott sírok mellett, ezekből a létünk és ittlétünk értelmét és esélyeit firtató írásokból pontosan rekonstruálható, hogyan növekedett Csoóri a nyolcvanas években az egyetemes magyarság szószólójává, Illyés jó utódjává.

Ez a hatalmas feladat és munka egymagában a politika sűrűjébe vezette. S még hozzájárul ehhez a nyolcvanas évek második felétől ez idáig elképzelhetetlenül fölgyorsult történelem, a hihetetlen fordulatokban bővelkedő napi világpolitika. Magával ragadott ez Csoórinál sokkal kevesebb politikai hajlammal (és tehetséggel) megáldott (vagy megvert) írókat és írástudókat is, hogyan hagyhatta volna hidegen Csoórit? A fölöttünk átzúgott néhány év ma már jószerivel történelem; bizonyos értelemben valósággal „régmúlt”. Különösebb

788