Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Vekerdi László: Csoóri Sándor: Nappali hold (esszé)

érzelmi hangsúly nélkül állapítható hát meg, hogy a magyar átrendeződés nagy alakjainak egyike Csoóri Sándor volt. Szándékosan nem úgy írom, hogy „vezetőinek”, s tán nemcsak azért, mert ettől a szótól (és emberfajtától) leküzdhetetlenül viszolygok. Akötet önmaga zárja ki ezt a szót; kizárja a címadó írás, a maga félreérthetetlenül akhilleuszi remineszcenciáival.

Félre ne értsük valahogyan: a Nappali holdban nem arról van szó, hogy Csoóri „visszavonult” a politikából; mint ahogyan Akhilleusz sem szűnt meg katonaként harcolni Trója alatt akkor sem, amikor elvonult a csatatérről, és a sátorában duzzogott. Tudta Akhilleusz, hogy vezérként cselekvési körét nyirbálta volna meg? Tudta, hogy nem engedheti szabadjára érzéseit és gondolatait? Nem tudható, Homérosz sokkal nagyobb költő annál, mintsem hogy efféle modern hermeneutikai kérdésekkel bajlódjék. Akhilleusz Akhilleusz volt Agamemnon pedig Agamemnon. Akhilleusz haragját nem a trójai hadjárat, még- csak nem is a huzavona és a tehetetlenség, hanem a vezérek viselkedése váltja ki. A kapzsiságuk, a rövidlátásuk, a civakodásuk. Akhilleusz haragja a többiek bírálata és végül, amikor majd Patroklosz teteméért újból harcba száll, harca az egész trójai hadjárat korrekciója, ha úgy tetszik metafizikai megindoklása. Mondják, Homéroszban benne rejlik csírájában az egész görög kultúra; nos hát Arisztotelész mindenképpen, amennyiben soha nem volt hajlandó a metafizikai konfliktusokat mélylélektani magyarázatokká feloldani. De térjünk vissza a Nappali holdhoz, a kötet címadó naplóesszéjéhez.

Csoóri többször, explicite hivatkozik Máraira, s az írás zaklatottabb oldalain csakugyan emlékeztet is az ő szenvedélyes és keserű töprengéseire. Másutt ellenben, természeti tüneményként üde és lepkéktől belengett oldalakon másféle világban járunk, s hivatkozás nélkül is rögtön ráismernénk Csokonai virágjaira és fényeire, ahogyan a magyar irodalom rétjein és fellegei között el egészen Sinkáig, Nagy Lászlóig, Cs. Szabóig s lám most Csoóriig bókolnak és bujdokolnak. A Nappali hold elsősorban szépirodalom, másodsorban szépirodalom, s csak aztán, ki tudja hányad sorban politika. Vagy mégse? De ha politika is, mert az is, tagadhatatlanul — ez így visszatekintve most már tisztán látszik - egy akhilleuszi pillanat politikája. De haladjunk szép sorjában, a recenzió szabályai szerint.

Az idő 1990 júliusa. A helyszín a kert faházzal az Esztergomi hegyek hirtelen Dunára lejtő oldalán. Eleinte naponta, később olykor egy-két napos kihagyásokkal egy-egy hosszabb bejegyzés. „Már harmincadik órája rejtőzködöm itt - írja Július másodikán - a hónapokra magára hagyott esztergomi kert diófái, cseresznyefái és egresbokrai között. Csak a Dunát látom innen, a nyaralóházak palatetőit és a mozdíthatatlan Börzsönyt, amelyet Marcus Aurelius és Balassi Bálint is hosszan elnézegethetett. A császár filozófusnak a bölcsességet, a költőnek a halált hozta el ez a környék.”

Balassi nem ok nélkül jelenik meg, előző nap Csoóri a végváriakról szóló

789