Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Palotás Dezső: Albérleti dumák (novella)

gyón mélyről jött. Egészen mélyről. Az apját nem is ismerte, az anyjáról is csak tétova, homályos emlékei voltak. Valahol sajgott benne egy kép: az öreg krumplimama egy egészen mély krumpliveremben fonnyadozik, a szenilitás félreismerhetetlen jeleként ritkás, fakózöld szakállat is eresztett már...- Brrr. Én tökön rúglak, Szegénykém.- Utána. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, Bódogból aztán kezdett krumpli lenni. Szorgalmasan dagadt, kerekedett krumplitestvérei között a fészekben. Amikor kamaszkrumplivá cseperedtek, gyakorta álmodoztak arról, mi is lesz belőlük, ha majd nagyok lesznek. Jutott eszükbe számtalan, szebbnél szebb gondolat...- Plágium.- Idézőjelben mondtam. Persze, a krumplik jelleme igencsak megnyilvánult abban, hogy miről csácsogtak. A legidősebb nővér például - őt Rózsának hívták, Rózsakrumplinak - hallani sem akart másról, mint hogy őbelőle franciasaláta legyen, vagy a legrosszabb esetben pommes frites, és félszáraz pezsgő mellé rágicsálják el. Egy másik krumpli burgonyapehely akart lenni, mert az olyan modem dolog, s mégis poétikus. Pehely. Azt mondják, ez költemény. Idézet bezárva. No meg akadtak olyan krumplik, akiket nem érdekelt a jövőjük, ezek aprók is maradtak, tudta mindenki, hogy legfennebb takarmány, vagy, ha szerencséjük van, vodka lesz belőlük...- De Bódog nem ilyen volt? Sem olyan?- De nem ám! Kissé restelkedve ugyan, mert hát mégiscsak egy klorofilból valók, de határozottan elhúzódott ezektől a lumpen krumpliktól. Ugyanakkor a pipec, kozmopolita krumplik hozzáállásában is sejtett valami mélyen erkölcstelent. Bódog más volt. Igazi, tősgumós magyar krumpli. Érezte, hogy neki hivatása van, kemény, de gyönyörű sorsa, mit vállalni kell.- Belépett a Fideszbe?- Nem politizálunk. Bódog alá hagymát pirítottak egy kis zsírban, megszórták édesnemes kalocsaival, és amolyan árva, de zamatos, igazi magyar krumplipaprikás lett belőle. És az utolsó falásig megette özvegy Dudásné a negyedikről.- Vége?- Vége.- Fuss el véle, de jó messzire... Hová mégy? Azonnal gyere vissza! Alig vártam, hogy befejezd. Hülye Szegénykém.

Szöszmötölés az ajtónál.

Alig volt időm egy törülközőt magam elé kapni, s máris ott állt Szergejné Makszimovics Bogdanova. Állt, és nézett, szomorú, lemondó fintorral összeaszott arcán. Megnézett engem, megnézte Gittát. A lány a heverőn, lótuszülésben és pucéron, nem próbálta eltakarni, amit minek is? Szégyenkezzék a jövevény, a csúnya és pofátlan szipirtyó, aki este fél tizenegykor beállít vadidegenekhez.

Bogdanova végre megszólalt. Indulat nélkül, színtelen hangon mondta:- Arról nem volt szó, hogy kuplerájt csinál a házamból.

Mélyet lélegeztem:- Ez nem kupleráj. Ez egy mézeskalács házikó, benne egy Jánossal és egy

741