Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Palotás Dezső: Albérleti dumák (novella)

Ahisztid foltápászkodott a ligeti pádról, s nekifogott, hogy megágyazzon magának a kartondobozokból, nejlonfóliákból és kopott pokrócokból. Hónapok óta lakott már a pádon, a röndérek belenyugodtak, nem bántották, sőt még vigyáztak is rá: az éjjeli őijáratok alkalmával kitérőt tettek, hogy meggyőződjenek róla: nem tettek-e kárt holmi kóbor punkok, unatkozó skinheadek az öreg csavargóban - esetleg: a szabadtéri főrendben. Esetleg. Mert valóban Arisztidnak hívták ugyan - láttam a személyi igazolványát -, raccsolt is becsülettel, de mindez nem igazolta állítólagos grófi származását. Nem bizonyította ezt arisztokratikus elzárkózása sem a többi hajléktalantól. Ahisztid ugyanis elzárkózott: a világért be nem tette volna a lábát a lecsúszottak megszállta Déli pályaudvarra — de hát erre más oka is lehetett, elvégre ő maga hangoztatta: egyetlen módon kerülhető el, hogy a zsemyákok begyújtsák a csórót, mégpedig úgy, hogy olyan helyen tartózkodik, amelynél már az őrszoba is csak jobb lehet.

Valószínűsítette még a legendát, hogy nagyon kényes volt a testi tisztaságra, minden körülmények között megtalálta a módját, hogy mosakodhassék, s ruházatát a kopott tisztesség szintjén tartsa. Mindez alátámaszthatta, de semmiképpen nem bizonyította Ahisztid főnemes voltát; azoknak túlnyomó része, akik így vagy amúgy kapcsolatba kerültek vele, mégis vakon, rendíthetetlenül hitte: Ahisztid igenis gróf. Én is elhittem. Sokkal érdekesebb, szórakoztatóbb, ha clochard ismerősöm, egyéb kétségbevonhatatlan kvalitásain túl, még igazi gróf is - hát miért ne hittem volna?

Útközben lefüttyentettem Gittát a nővérszálló második emeletéről.- Sörözünk? - kérdezte rezignáltam - Vagy megint a Margitsziget?- Egy lakosztály, egy külön bejáratú lakosztály bérlőjével beszélsz, csacska lány.- Hiszem, ha látom - állította, de fólcsillant a szeme. Hitte.- Látni? Bámulni fogsz. Álmélkodni. Tapsikolni.

Az éjjel-nappali közértben fejedelmi vacsora kellékeit szereztük be: Gittának Unicumot, nekem barackot, meg némi harapnivalót. Aztán metró, villamos, troli, irány rohanvást haza.

Megettük a párizsit zsömlével és mustárral, Gitta lezuhanyozott, utána én is. Mire végeztem, a lány már hanyatt feküdt a pazarul széles heverőn, a lila-sárga kockás, meghatóan csiricsáré plédem alatt.- Nane - lökdösött el, amikor mellé akartam bújni. - Előbb a mesémet.- Utána.- Előtte. A mesémet akarom. Nem lehet egy nőnek csak úgy nekiesni.- Lehet. Figyeld csak!- A mesét, Szegénykém. Légy jó.- Huh. Ismered a rendíthetetlen krumpli történetét?- Rémlik valami.- Hazudsz. Még ki se találtam. Mondjam?- Mondjad, mondjad, mondjad már! És, Szegénykém...- Most ne zavarj. Koncentrálok.- Csak annyit akartam, instállom, hogy rövid mese legyék. Nem szeretném, ha félreértenél.- Nem értettelek félre. A szóban forgó krumplit Bódognak hívták, és na740