Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója IV. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
(1940. május 5., Lida) Tegnap egész nap szolgálatban voltam. Mára kialudtam magam, ahogy kell, és mingyár ülök is ide, jegyzetelni, nehogy elfelejtsem a dolgokat. Úgy döntöttem, hogy tervszerűen fogok írogatni. Elképzelésem pedig a következő: összegyűlik néhány érdekes esemény, akkor mingyár leírom és kész. Nagyon fontos történelmi anyag lehet belőle. Meg filozófiai is. A jövőben egy nagyon nagy regényt szeretnék írni ennek alapján. Olyat, mint a Tolsztoj. Olvasgattam én azt a Háború és békét. De marha unalmas és nagyon rosszul megírt könyv. Szerintem nem ér semmit se. Állandóan franciául beszélnek benne és tele van különféle kapitalista élősködővel. Mi érdekeset mondhat az ilyen nekünk? Egy merő sötét ostobaság és babona az egész. Még imádkoznak is a szereplők és gyakran emlegetik az Istent. Arról nem is beszélve, hogy csupa ostoba gróf és herceg dicséretét zengi. Nohát én meg majd jól megírom a győzhetetlen Vörös Hadsereget, az összes diadalát, a magam hőstetteit, s persze nagy vezérünkről, Sztálinról is írok. Az lesz aztán a csuda regény! Tegnap nappal vettem át a szolgálatot. Felállítottam az őrséget, ahogy kell, mert kötelességünk megvédeni a laktanyát és a szocialista tulajdont a kapitalista ügynökök merényleteivel szemben. Az őrház ott van mingyár a kaszárnya mellett, s nekem, mint az őrség parancsnokának, van benne egy külön szobám. Múlott az idő. Éjszaka többször ellenőriztem az egyes pontokat, mondhatni, éberen álltam a vártán. Hajnali háromkor azonban lövést hallottam. Aztán még egyet. Magam mellé vettem két harcost a készültségből és siettem megtudni, mi történt... A négyes őrhelyen lőttek, az élelmiszerraktár mellett. Odaérünk és látom, hogy az őr fölfelé pufogtat. Kérdem tőle:- Mi történt?- Valami diverzáns vagy bandita mászott fel arra a hársfára és jeleket ad onnét! Nézem, hát a hadtápraktár közelében tényleg áll egy nagy hársfa és mintha valóban mozogna valami ott fenn az ágak közt.- Gyerünk, reakciós, lefelé! - kiáltottam neki fenyegetően. - Mozgás, mielőtt golyóval segítünk hozzá! Nem válaszolt senki. Odavilágítottam az elemlámpámmal. De magas a fa, nem látni semmit, a fény elveszett az ágak sűrűjében. Kiáltottam megint:- Mássz le, fasiszta, mert ott nyírunk ki, ahol vagy! Csönd. Ha nem, hát nem. Kiadtam a tűzparancsot. A fiúk jól megszórták a fát karabélyból, én meg a pisztolyommal adtam neki. Hullott ág is, levél is, de ember egy szál se. No, mondtam a legényeknek, gyerünk, föl a fára, rángassátok le a csirkefogót a lábánál fogva. Féltek, de azért végrehajtották a parancsot. Vagy egy óra hosszat mászkáltak a fán, ordítoztak, rázták az ágakat. Semmi... Ezalatt kivilágosodott. Lehetett már látni az egész fát. Nem volt azon senki. Mondom az őrnek:- Álmodtad az egészet, mi?- Nem én - aszongya. - Ott volt és jeleket adott.- Milyen jeleket, he?- Olyan füttyögőseket. Mintha sípolna csendben... Aha... Tessék csak figyelni... Már megint rákezdte! 66
