Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Hamvas Béla: A közvélemény anatómiája (esszé)
a tömeg fellángol, felvonul, fellobogóz, fellázad. Ez a „fel” nyilatkozik meg a közvéleményben. Formailag a közvélemény mindig manifesztum, - maximális hangerősségben megnyilatkozó felsőfokban megfogalmazott vélemény. Mit jelent az, ha valaki a közvéleményre hivatkozik? - mindenekelőtt semminemű tartalmat, semmi állandót, olyasfélét, mint talán igazság, morál, becsület, tisztaság, emberiesség. A közvéleménynek nincsen tartalma, mert mindig a tömeg védekezése a kiemelkedés ellen: nem tartalom, nem hangulat, nem érzés, hanem esetről esetre hozott ítélet mindig a kiemelkedővel szemben. Ha Savonarolát elégették, nem jelenti azt, hogy a tömeg állást foglalt az egyházi purifikátor ellen, mert hiszen az egyházi purifikáció nevében égette el. A történelem számos félre nem érthető példát nyújt arra, hogy a tömeg látszólag milyen „következetlen”, „szeszélyes”, „hálátlan”. Sohasem az: sőt a kiemelkedés ellen való védekezésben következetes, állandó és meg nem ingatható. A közvéleménynek nincs tartalma: ellentartalma van, s ezt a pillanat dobja fel, - a tömeg védekezik, és van olyan eset is, hogy ugyanabban az időben valakit elítél, mert hazaárulást követett el, egy másikat azért, mert hazafias tettet hajtott végre. A történelem ilyesmire is tud példát hozni. A közvéleményben nem tartalom, hanem az érzület állandósága a fontos, és ez az érzület sem pozitív, hanem mindig kritika, kifogás, aláásás, mindig ellenérzület, amely a kiemelkedő ellen irányul. A közvéleméynben a lényeges nem a tartalmi megnyilatkozás, hanem a formai; az a bizonyos nagy és magas hang, amely mindig mást mond, mert mindig másnak kell ellentmondania, - a manifesztáció, ami az ünneplés, taps, éljenzés, felvonulás, sztrájk, tüntetés. Ezért, ha az ember a közvéleményről közelebbit akar megtudni, teljesen függetlenül attól, hogy mit mond, azt kell megvizsgálnia, hogy annak a nagy hangnak, ahogyan mondja, mi az értelme és magyarázata. 3. Kierkegaard korkritikai művében a közvéleményről részletekbe menően beszélt. „Kierkegaard - írja Haecker a könyv bevezetésében - látta, hogy Hegel semmi eredményt nem ért el, az idő ellaposodásával szemben csak a nagyszabású tudományosságot tudta helyezni. „Kierkegaard észrevette, hogy ez a tudományosság csak rendkívüli mennyiségű tárgyi tudást szór szét és ezzel még csak táplálja az egyre növekvő tisztességtelenséget”. Ebből a szempontból kell megítélni mindazt, amit Kierkegaard „Az idő bírálatában” mond: „Csak ebben az ellaposodott jellem- és jellegtelen, mindent egyenlősítő korban válik és válhatik a tömeg nagyhatalommá. Az alapvető bűn, ami ennek következtében feltűnik, hogy: senki sem kormányoz, senki sem viseli a felelősséget, senki sem akar biztosat, és a bizonytalanságból, felelőtlenségből nő a közvélemény, amelynek tulajdonképpen felső fórumnak kellene lenni, ahelyett azonban csak nagyvárosi fecsegés... a közösség a jellegtelen egyesek gyülevésze, ahol senkinek sincs saját véleménye. Mindenki a másik véleményét hangoztatja... műveltség, képzettség, tudás, ismeret nélkül beszél mindenről, - mialatt nem mond semmit, mert a fecsegés nem egyéb, mint a kifelé fordult hallgatás.” „A közönség olyasvalami, ami az ókorban nem is keletkezhetett volna, mert ha 693
