Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Hamvas Béla: A közvélemény anatómiája (esszé)
effective thinking - a modem lélektani könyvek tanulmányozása könnyen megakadályozhatja a tényekben való gondolkozást”. Ha az ember valamit meg akar tudni a közvéleményről, és hogyne akarna, hiszen a közvélemény nemcsak azért fontos, mert mindenütt jelenvaló, hanem azért is, mert rendkívüli súlya és jelentősége van, először is, félre kell tenni az úgynevezett szaktudományt. A második lépés az lenne, hogy a közvélemény kérdését lehetőleg el kell választani a tömeg kérdésétől. Le Bon és egész iskolája, aztán Bechterew, de mégHume hatása alatt Ortega is a közvéleményről a tömeg elemzése révén akart valamit megtudni. Vállalkozásuk nem járt sikerrel. Hátha fordítva eredményesebb? - talán a közvélemény elemzése a tömegről is fog tudni valamit. Dupréel ezt a megjegyzést teszi: „L’opinion publique - une pensée décloisonnée, a közvélemény olyan gondolatokban gondolkozik, amelyek között a határ el van mosódva”. Ebből következik: „dans uné foule les individus sont décloisennés - a tömegben az egyének között levő határok is el vannak mosódva”. A gondolatok és emberek között egy bizonyos interpénétration — áthatolhatóság támad, sőt ennél több: unanimisme — egy- lelkűség. De a közvélemény, mint a tömeg is, nem állandó, hanem „állhatatlan”, mivel nélkülözi a „körvonalakat”. A közvélemény formátlan, megfoghatatlan, szétfolyó, ahogy a tömeg az. A közvélemény és tömeg bizonyos tekintetben egy. De ez az egység az, ami most kapcsolódjék ki. A szemlélet tárgya egyelőre magában csak a közvélemény. A társadalomban semmi sem történhetik a közvélemény beleegyezése nélkül. A hatalom gyökere is a közvéleményben van, mondja Hume. De nemcsak a hatalomé. Minden kiemelkedésé. Siker, elismerés, hír, eredmény, művészetben, politikában, gazdaságban, tőle függ. A közvélemény a Virágvasárnap és a Nagycsütörtök; leteríteni a palástot a bevonuló király előtt, virágot szórni eléje és hozsánnát énekelni, - négy nap múlva pedig, amikor felteszik a kérdést, hogy kinek kegyelmezzenek meg, a királynak vagy a rablógyilkosnak, egyhangúan azt mondja, hogy a rablógyilkosnak. Nem mintha ez túl sokat jelentene. Ha egy hét múlva kérdezték volna meg, ismét más véleményen lenne, és esetleg széttépné azt, aki beszédet tartana és azt mondaná: ti voltatok azok, akik halálát követeltétek. A közvéleménynek ez a természete minden továbbira vonatkozóan elhatározó. És ha az ember megvizsgálja, nem a hatalom alakjait, hanem a jellegzetesebb közvélemény-kreatúrákat, például a sztárt, tanulságos tapasztalatot tehet. Általában mindenki hajlandó azt hinni, hogy a sztár magasan van, „ragyog”, a közvélemény fölött áll. Legyőzte azt, - a tömeget hatalmába kerítette. Játéka szabad. A valóság nem ez. A sztár nem uralkodik, de mégcsak nem is szolgál, hanem a tömeg martaléka lesz abban a pillanatban, amikor a közvélemény egyetlen pontját is elfogadja és magára nézve érvényesnek ismeri el. Ki a sztár? - aki ma török bugyogóban jár, kezében pálmaággal, a háremben, holnap rövid szoknyát vesz és selypít, holnapután bemázolja magát barnára, kukoricakórót köt a derekára, haját felborzolja és a Húsvét-szigetek szépét utánozza. A közönség mindig más és új szerepben kívánja látni és hallani őt, úgy tűnik mindig más és új alkalmat ad kedvencének a diadalra. Mintha itt korlátlan tér nyílott volna meg a sztár számára: tehet, amit akar, személye oly elragadó, hogy bármiképpen jelenik meg, ez csak újabb győzelem lehet. így játszik ruhákkal, népekkel, tájakkal, sorsokkal: ha nő, hol érzelmes 690
